Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Súlyosodó medvegond Bálványosfürdőn

Súlyosodó medvegond Bálványosfürdőn Kovászna megye

Egyre nagyobb gondot okoznak a medvék a bálványosi villatulajdonosok számára, hiszen eddigi összesítés szerint közel hetven hétvégi házba tört be a mackó. A térségben lévő hétvégi házak fele érintett, és a legkisebb anyagi kár is eléri a hat ezer lejt, hiszen most már nem csak ajtókat, ablakokat, hanem bútorokat és hűtőket is összetörtek, sőt, az utóbbi időben már a járművek sincsenek biztonságban, mert a vadak élelemkeresés céljából azokat is próbálják feltörni. A gond csupán az, hogy egyelőre nemhogy megoldás, de még erre vonatkozó javaslat sem létezik, eközben pedig egyre több a medve.

Hirdetés
Hirdetés

Bálványosfürdőre napi rendszerességgel több medve is bejár, az utakon, a villák mellett bárhol találkozhatnak velük helybéliek, turisták. A nagyvadak jelentette veszély azonban egyre terebélyesedik, hiszen a jelenséget több településen meg lehet figyelni. Vannak, akik villanypásztorral védekeznek, mások egyszerűbbb házi megoldásokkal próbálják fékezni a medvéket: szögeket szegelnek az ajtóba, vagy az ajtó elé fektetnek fakíroknak való szöges ágyat, berácsozzák az ablakokat, de lassan már ez sem segít távol tartani a vadakat. A villatulajdonosok nem számíthatnak egyelőre sem a hatóságok, sem az illetékes szervek támogatására, és mivel országunknak jelenleg sincs döntőképes kormánya, egyre tarthatatlanabbá válik a helyzet. De mi lehet az oka annak, hogy a medvék az erdő biztosította élelem mellett a villákban keresnek falatoznivalót?

 

Túl sokáig etették a medvéket?

Váncsa Levente Jenő, villatulajdonos és a Bálványosért Tesszük Civil Akciócsoport egyik kezdeményezője szerint az elsődleges oka ennek az, hogy a környékbeli panziók, szállodák sokáig „etették” a medvéket, ennek következménye pedig az lett, hogy azok a medvék, akik minden nap ennivalót kaptak, már nem málnásznak, mert megszokták a könnyű „éttermi” kaját.

„Létrehoztunk egy civil szervezetet, de nem csupán a medveprobléma megoldása céljából, hanem szerettük volna összefogni az itt lakókat, szebbé tenni Bálványost” – tudtuk meg Váncsa Leventétől, aki hozzáfűzte, prioritásuk orvosolni a mostani helyzetet. A kezdeményezők ő és Farkas Szilamér voltak, de egyesületükhöz máig közel hatvanan csatlakoztak.

 

Panaszkodunk, de kinek?

Azok közül, akik anyagi károkat szenvedtek, a villatulajdonosok mindegyike adott le már panaszlevelet. Váncsa Levente közel ötven ilyen házról tud, amelyeknek tulajdonosai a helyi tanácshoz és a rendőrséghez fordultak. Az egyesület nevében a megyei rendőrséghez is letették panaszukat az érintettek. Válaszul azt kapták, hogy azokat továbbították az illetékes minisztériumhoz, a környezetvédelmi hivatalhoz, és amíg a helyzet megoldásra talál, a tulajdonosok védjék magukat villanypásztorral.

A károk értéke összeadva több tízezer lejre rúgVáncsa elmondása szerint mindenki próbálja kivonni magát a felelősség alól, elsősorban azért, mert a medve védett állat Európában, másodsorban mert nincs egy döntőképes kormány. Tudvalevő, hogy amíg nincs politikai akarat, addig nem fog változni semmi, így mindenki könnyebbnek találja elodázni a helyzet veszélyességét, pedig sürgősen cselekedni kellene, mert hamarosan nemcsak anyagi károkkal kell számolnunk, hanem előfordulhat, hogy emberek sérülnek meg.

„Megoldás az lenne, ha összeszednék és elszállítanák a medvéket. Vannak medverezervátumok, Zernyesten is például, de vihetnék őket fel a hegyekbe is, ahol nem jelentenek veszélyt ránk, gyerekeinkre, otthonainkra” – véli Levente. Arra is kitért, hogy ez a hat-hét medve, amely naponta, „jó szomszédsági viszonyt ápolva” meglátogatják őket, annyira megszokta már ezt a „szocializált” életformát, hogy sohasem fognak felhagyni vele. Hozzátette, a vadak eleinte csak az ajtókat törték be, utána az ablakokra szakosodtak, később a házak oldalát tették tönkre, de most már az autókat is feltörik. Úgy gondolja, közelbbről emberi életet követel közelségük.

 

Sürgősen megoldásra van szükség

Ma már több idős ember nem mer fellátogatni a Bálványosra, és a gyerekeket sem szívesen viszik oda. A kezdeményezők nemrég találkoztak Fejér László Ödön szenátorral, akivel áttekintették a jelenlegi helyzetet, és közösön keresik a megoldást. A szenátor is azt javasolja, mindenképp nyújtsanak be panaszlevelet a villatulajdonosok, azonban először annak kell körvonalazódnia, hogy egyáltalán kinek a hatásköre foglalkozni a problémával. A honatya egy bukaresti tüntetést is kilátásba helyezett, azokról a településekről mennének, ahol a medvék veszélyt jelentenek, azonban Váncsa Levente szerint ez még várhat magára, hiszen „oda tömeg kell”. A megoldást abban látná, ha összegyűjtenék országos szinten minden régióból azokat, akik ezekkel a gondokkal szembesülnek, és közösen szerveznék a tüntetést.

 

Törvényt kellene módosítani

A villatulajdonosok szegek segítségével védik házaikat, a villa eleje, mint a vándorcirkuszban„A törvény megváltoztatása lenne az első megoldás, mert más lehetőség nincs. Ezeket a medvéket el kell távolítani innen” – fejtette ki véleményét Farkas Szilamér. Hozzátette, mindent megtesznek védekezés céljából, de a helyzet már drámaivá alakult, hiszen a személygépkocsikat nem lehet körbekeríteni villanypásztorral.

Az emberek kezdik elhagyni házaikat, hiszen harmadik betörés után már nem javítják újra azokat, amíg a probléma megoldásra nem talál. Például Lackó Áronék villájába október közepén immáron harmadik alkalommal tört be a vad. Míg korábban az ajtót törte be, most – miután szeges „lábtörlőt” tettek eléje – a ház falazatát kezdte kibontani, majd leszedte a zsalugátereket, beütötte és bemászott az ablakon. Teljesen szétverte a konyhát, még a hűtőszekrényt is kifosztotta.

Felvetődtek már olyan ötletek is, hogy az egész Bálványosfürdőt kerítsék be villanypásztorral. „Ez nem lehetséges, ekkora aberrációt elképzelni sem lehet.

Laczkó Áronék konyhája a legutóbbi látogatás utánEgyetlen egy megoldás van, ezeket a medvéket eltávolítani vagy kilőni” – nyomatékosított Farkas. Kiegészítésként elmondta, hogy egyszerű polgárokként annyit tehetnek, hogy egységesen fellépnek, mert ez most már széles tömeget érint. „Azt nem tehetjük meg, hogy hurkot vagy mérget teszünk le, mert büntetik” – részletezte. (És embertelen is – szerk.)

„Lassan úgy néz ki a Bálványos, mint egy gettó” – jellemezte az ottani állapotokat Farkas Szilamér. Azt mondja, lassan senki nem mer felmenni, mert felelőtlenségnek tartják ilyen veszéllyel szembenézni. Elkönyvelték, ezt az évet már így kell átvészelniük, ha csak közben meg nem eszik őket a medvék. A legrosszabb az egészben, hogy tehetetlennek, magukra hagyottaknak érzik magukat.

 

A villatulajdonosok is hibásak?

A panaszlevelekre nem érkeznek biztató válaszokDaragus Attila, Torja polgármestere és egyben Vár Panzió tulajdonosa határozottan cáfolja azt a feltételezést, miszerint a vendéglátóegységek etetnék medvéket. „Nekik sem érdekük, mert saját megélhetésüket, illetve a vendégeiket sodornák ezzel veszélybe” – magyarázza. Meggyőződése, hogy a turisták adnak enni a medveleseknél a vadaknak. Szerinte, amíg nem lesz elég nagy hó ahhoz, hogy a medvék visszahúzódjanak, addig nem várható a helyzet javulása.

„A másik probléma az, hogy a villatulajdonosok legtöbbje eldobja a szemetét – tette hozzá a polgármester. – A vadak a szemétre jönnek be, és dúlják fel a házakat élelemért. A tulajdonosok nem fizetnek sem a szemételvitelért, sem a vízért, de még a kanalizálásért sem – taglalta Daragus.

Elmondta, már számos megoldással próbálkoztak a kérdés kezelése érdekében, „de mi egymagunkban kevesek vagyunk. Amíg a minisztérium nem tesz ezért, addig a helyzet nem változik, hiába küldünk minden héten panaszlevelet.”

Daragus Attila már a villatulajdonosokkal is egyeztetett 

 

 

 

 

 

Tamás Réka

Borítókép: Bereczki Barna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 5., 7:33
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Igen olyan sok a medve, hogy mar az erdoben sem lehet setalni es annyi haziallatot megolt megis senki semmit sem mozdit, Hargita megyeben este felsz jarni de meg nappal is, sokan elkell koltozniuk laklhelyukrol, mert nagyon veszelyes, meddig ez konyorgom, azt akarjak hogy tobb medve legyen mint ember, szeretnem ha valami az emberek javara valtozna, tisztelettel

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 8:57
    ÉRTÉKELÉS: 7

    „Lassan ugy nez ki a Balvanyos, mint egy getto.” Mondd, te jartal mar gettoban?! Lattad eloben, hogy hogyan nez ki egy getto ?! Jartal mar a Del-Amerika-i nagyvarosok gettoiban, vagy talan az afrikai gettokban?! Nem egyebert, de ha megis igazad volna, hogy Balvanyos ugy nez ki mint egy getto. akkor ez csakis az embernek koszonheto, es semmikeppen nem a medveknek. A medve nem epit sem barakk tipusu villakat ,sem barakk gettokat. Ha a balvanyos ugy nez ki mint egy getto, ez csakis azoknak a villatulajdonosoknak koszonheto, akik ilyen gusztustalan gettova valtoztattak a termeszetet ! Es volna meg egy kerdesem a „getto” tulajdonosaihoz: A WC, azaz a szennyviz elvezetese ezekbol a villakbol, hogyan tortenik ? Betartjak-e a torveny altal eloirt normakat, vagy talan szennyezik a kornyek patakvizeit ? Ezt is meg kellene vizsgalja mar valaki, onnan Bukarestbol. Mert ahol „getto” van, ott szenny is van. Es nem keves, az biztos !

    • User
      Dátum: 2019. november 5., 9:20
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Én már vagy 10 éve megállapítottam ,hogy Bálványosnak mint üdülőhelynek VÉGE!Túlnőtte magát ,mindent be akarnak építeni,víz és-csatorna ,szemét tárolása probléma megoldatlansága ,éjszakai ‘éjjeli’zene manelevel ordít mint a sakál,medvejárás már akkor,mert ez.csak’felfejlődött ‘de várható volt…
      most itt van.de nem a berecki gyorssal jött!

      • User
        Dátum: 2019. november 6., 9:15
        ÉRTÉKELÉS: 12

        azok is bűnösök akik engedélyezték a nagy betonalapú ‘villákat’,inkább erődítményekre.emlékeztetnek,de alig van területük,a villák ‘egymás szájában’ épültek ,a kerítés.tulsó oldalán ott van a.szomszéd kinti ‘toalettje’! A panziók meg a kemping elhasználták a vizet.A természet NEM tolerálja a pusztítást ,megbosszúlja amit tesznek vele…a medveügy is ide tartozik!

    • User
      Dátum: 2019. november 5., 10:12
      ÉRTÉKELÉS: 11

      Tisztelt hozzaszolo. A cikkiro nem a barakk tipusu villakrol vagy a barakk gettokrol beszelt hanem az azt korulvevo villanypasztorokrol , a beszegelt ajto-ablakokrol, az ajtok ele lerakott szegeslecekrol. Ha esetleg on az elmult nyaron jart volna Balvanyosfurdon akkor lathatta volna a szetvert villakat es az utolag bekeritett hazakat. Ami a szennyvizet illeti annak a megoldasa a Torja-i polgarmesteri hivatal hataskorebe tartozik mert oda fizetjuk az adokat. Itt kerdeznem meg a polgarmester urat hogy melyik nem letezo kanalizalasert kene fizetnunk A medveetetessel kapcsolatosan igenis eveken kereszul etette a medveket egy Balvanyos-i vendeglatoipari egyseg ahova egy kilato is volt epitve amit naponta tobb tiz vagy szaz kivancsiskodo latogatott meg. Szerintem egyszer informalodni kene, nem otthon a fotelbol tudatlankent vagdalkozni a szavakkal.

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 8:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Megy az.egymásra mutogatás!A medvék megtalálják a villatulajdonosok által kirakott szemetet és elviszik a panzióhoz!?,ott kérnek kést ,villát ,hogy civilizált körülmények között elfogyasszák .Dehogyis kaptak ,kapnak a vendéglők tulajdonosaitól,az csak medvemese,ugye?Akkor oda csak ‘welneszeni ‘mennek szobát vesznek ki?Azért nem kéne hülyének nézni mindenkit…

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 11:00
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Azert irtam, hogy Bukarestbol kene kivizsgalni, mivel Feher szenator ur is mindeg oda panaszkodik, es a tuntetest is oda kivanja szervezni, a medvek ellen. Ilyenkor nem hivatkoztok az autonomiara, csak akkor amikor titeket kell kivizsgalni?! Egyebkent megkerdeznem a szenator urat, ha mar a tunteteseknel tart, hogy a mult hetvegi, az erdok kivagasa elleni tuntetesen hany RMDSZ- est, vagy szekelyt toborzott ezekre a tuntetesekre. Hat en megmondom. Egyet sem. Mert okelmet es a szekelyek nagyreszet nem erdekli az erdok kiirtasa. Es ha ez igy van, akkor ne csodalkozzatok, hogy a medve problemat okoz nektek. Ami pedig a gettot illeti, nincs mit visszairogatni nekem, hiszen a cikkben nyilatkozott Farkas Szilamer nevezte igy a balvanyosi villak helyzetet. En csak megkerdeztem, hogy jart-e gettoban. Mert a getto, az nyomorban elo emberek tomeget, nyomornegyedet jelent. Ami pediglen az epitkezesi engedelyeket es kanalizalasokat illeti, ezeknel a villaknal, na ott aztan volna amit kivizsgalni !

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 15:55
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A szemételhordásért mindig fizettem, mégsem volt szemetes , ahova eldobhatnám a szemetemet, éppen ezért többet nem fizetem ezt a szolgáltatást! Soha nem etettem a medvét, mégis úgy jártam, hogy a házam romokban a medvetámadások miatt, én pedig a tavaly december óta nem élveztem a nyaralóm nyújtotta mindenféle élményt! Hiszen azért van , hogy én is ott kikapcsolódjam! Nem tudom, mi lesz a vége ennek a lehetetlen helyzetnek, de én , mint villatulajdonos, mélységesen fel vagyok háborodva! Ezt nem tartom helyénvalónak, és főleg azt nem, hogy a mi híres parlamentünkben ez senkit nem érdekel! Mi maradunk a medve által okozott károkkal, és azzal a szívfájdalommal, hogy nem láthatjuk a bálványosi őszi erdőt!

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 20:35
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A medveke az erdo. Nem ok tehetnek arrol, hogy oda hazak epultek. Amit a kommunizmusban torvenytelenul osszeharacsoltak, azt most visszavette a termeszet. Egyes emberek nem tudnak lemondani arrol, ami mar nem az ovek.

    • User
      Dátum: 2019. november 6., 8:14
      ÉRTÉKELÉS: -4

      A kommunizmusban „összeharácsolt villákat” akkor irigyelted, most meg kárörvendve kommentálsz a cikkhez amihez semmi közöd ,mert írásodból kitünik, hogy nincs villád a Bálványoson.

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 21:26
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kommentek es nem sokan ertnek hozza!!! Ki etette a medveket a szallodatol 40 meterre? Azt hiszik a medvek annyira butak mint a kommentelok?Oda szoktatak es megtanitotak, hogy a hazak kozelebe van etel es most panaszkodik a sok barom. A vadasztarsasaggal kozosen kell talalni a kozelben, nem a szalloda hata mogott egy helyet es rendszeresen etetni „ott” a medveket es egyse fog tobbet bejarni ha ott fog elegendo elelmet kapni.Ez ilyen egyszeru!!!

  • User
    Dátum: 2019. november 5., 22:21
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ti költöztetek a medvékre! Az erdőben mindig is volt medve és lesz is!😁 Amúgy tényleg a Grand h kívül nagyon szakadt minden! Sok épületet a 90 es évektől nem használnak, a strand lepusztult, a mofettáknál 3.világbeli állapotok uralkodnak,a Cetate😉 fölött juhesztena, a vendéglők, hotelek lenullázva! Még jó, h vannak a daragus féle ” székely/ikertornyok és alatta az a vmi amit folytatnak, ejsze azt is turizmusnak hívják

  • User
    Dátum: 2019. november 6., 1:38
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Nem fizetünk szemét díjat? Kinek fizetnénk amikor a hulladék szállító vállalat felmondta a szerződést mindenkivel!? Én le hordom Kézdire a szemetet, szelektíven válogatva például és nem felgyújtom a kukát mint egyesek…

  • User
    Dátum: 2019. november 6., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Olvasom a sok,többségben röhejes hozzászólást. Egy kérdés merül fel bennem,és pedig az ,hogy mit fossátok össze úgy magatokat? Medve ide,medve oda,erdő ide és erdő oda?
    1.Szemetet ügyesen szedjétek össze magatok körül,és Vasárnap este hozzátok magatokkal és dobjátok kukába.
    2,Szennyvíz aknát lehet ki alakítani,van szippantós autó és lehet bérelni,az meg ügyesen megoldja a szar ügyet.
    3,Sajnálom azt a tulajdonost,kinek kárt okozott a medve,de,de van biztositás kötési lehetőség.Van villanypásztor,létezik szeges drót,tehát csak okossabb egy ember mint egy vadállat.
    4,Nem kell szídni senkit sem,mármint szomszédot,villatulajdonost,panzió vagy éppen hotel tulajdonost.Köztudottt,hogy lent Daragusnál és fent a Grandhotelnál is etették a medvéket.Én is azt tettem volna,csak pár km-rel a lakott területektől. Adtam volna terepjárót a bunkó turistának és slusszpassz,máris több a kielégitett szem,meg zseb is…
    5,Nem kell mindig azt lesni,hogy a szomszéd nője szebb…
    6,Ha kicsit a sok nagyszájú,kényelmes tulaj összefogna,akkor lehetne mindenre megoldásokat találni.
    7. … lehetne sorolni itt a dolgokat,csak oda ember is kell aki felfogja és értelmezi az egészet,és kicsit reálisabban ,nem csak nézi,hanem lássa is a dolgokat.
    Én ezt nem kötekedésből írtam,vagy vitát keltsek,ez csak az én véleményem és akinek ez nem tetszik,nyugodtan lesse a barnamaci hátsóját. Szimplán csak túlszaporulat történt,és csak azért,hogy majd több millió eurót hozzon a nagyok zsebébe…de ezt nyílvánvalóan más jobban tudja,én csak okoskodásból írtam oda! (ZsEK)

  • User
    Dátum: 2019. november 9., 17:28
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Szörnyű !Tenni kell valamit a medvék ellen mert mindent tönkre tesznek a turizmust is a gyönyörű Bálványost egyeltalán van villa amit még nem látogatott tett tönkre csonkított meg a medve?😡🤢😡