Felhívás!

Röviden

Közeledik a pótérettségi

384 személy iratkozott be az augusztusban tartandó pótérettségire – közölte a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A jelentkezők közül 108-an az előző években végeztek, 229-en idei végzősök, akiknek nem sikerült a nyár eleji megmérettetés, 47-en pedig elmaradt tantárgyak miatt nem tudtak részt venni az előző vizsgaidőszakon. A tanfelügyelőség adataiból kiderül, hogy a jelentkezők közül 305-en magyar tagozaton, 79-en pedig román tagozaton fejezték be tanulmányaikat.

A statisztikák szerint további 217 olyan diák van, aki 2021-ben nem vesz részt egyik érettségi időszakon sem, holott a tanév elején még be volt iratkozva tizenkettedik vagy tizenharmadik osztályba. Közülük 60 százalék esti, illetve látogatás nélküli tagozaton végzett.

A tanügyminisztérium által közölt vizsgarend szerint a pótérettségi augusztus 16-án kezdődik a román nyelv és irodalom írásbelivel, 17-én a profilnak megfelelő kötelező tantárgyból, 18-án a választható tantárgyból, 19-én pedig anyanyelvből adnak számot tudásukról a jelentkezők. A szóbeliket, illetve a kompetenciafelmérő vizsgákat augusztus 23–31. között tartják. Az első jegyeket augusztus 31-én, a végleges eredményeket szeptember 3-án teszik közzé.

Kovászna megyében a június–júliusi érettségin 65,16%-os volt az átmenési arány. (fá) 

Befüvezve vezetett

Szombatról vasárnapra virradó éjjel a rendőrök megállítottak egy 35 éves sofőrt a sepsiszentgyörgyi Kós Károly utcában, akinek szervezetében a drogteszt kannabisz jelenlétét mutatta ki. A férfitől vért vettek a pszichoaktív szer koncentrációjának megállapítása érdekében. Az ügyben kábítószer hatása alatt való vezetés vádjával indult bűnügyi eljárás. (fá) 

Nem volt jogsija

Vasárnap délben a rendőrök járőrözés közben Sepsibükszád területén kiszűrtek egy 33 éves férfit, aki érvényes jogosítvány nélkül közlekedett a falu egyik utcáján. A rendőrök bűnügyi dossziét állítottak össze, és jogosítvány nélküli vezetés vádjával vizsgálódnak az ügyben. (fá)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.