Tetszett a kovásznaiak pályázata, kapnak is tízmillió lejt
Többek között háromszáz fős nyári színpad, görkorcsolya- és gördeszkapálya, játszóté...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Önkormányzati támogatás sokgyermekes családoknak
Sepsiszentgyörgyön a polgármesteri hivatal jóvoltából csaknem 170 család részesül a többgyermekes családoknak felajánlott kedvezményekben. Az érintett személyek száma meghaladja az ötszázat. A három vagy ennél is több gyermeket számláló családok kedvezménykártyát igényelhetnek az önkormányzattól. Feltétel – a saját nevelésben lévő gyermekek száma mellett – a sepsiszentgyörgyi lakhely, továbbá az, hogy a családban legalább az egyik szülő rendelkezzen munkahellyel, és az iskolás gyermeknek ne legyen húsznál több igazolatlan hiányzása a kedvezménykártya kényvényezésének időpontját megelőző tanév során. A közvetett anyagi támogatást kínáló kártya ingyenes parkolóhelyet biztosít a város területén, emellett 75 százalékos belépőjegy-árkedvezmény is jár a polgármesteri hivatal és helyi tanács hatáskörében működő sport, kulturális, szabadidős létesítményekben, központokban (mozi, művelődési ház, jégpálya stb.), beleértve például a sugásfürdői sípályát és más létesítményeket. Az igénylési kérvényeket minden hónap tizedikéig lehet benyújtani. (bl)
Autóval fürdött Kovásznán
Október 26-án a reggeli órákban a Kovászna városi rendőrséget a 112-es telefonszámon értesítették arról, hogy a Mihai Eminescu utcában sérüléssel járó autóbaleset történt. A helyszínelés során kiderült, hogy egy fiatalember gépkocsival száguldva nem csökkentette megfelelően a sebességet egy éles kanyar előtt, az autó lesodródott az úttestről, és felborulva a Kovászna-patakban landolt. A 30 éves gépkocsivezető könnyebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett, kórházba szállították. A lég-alkoholtesztje 0,48 ezrelékes eredményt mutatott, tehát szeszes italok hatása alatt állt a baleset pillanatában. A rendőrség büntetőeljárás indított. (bl)
Segítsééég!
Október 25-én délelőtt a sepsiszentgyörgyi rendőrség egyik őrjáratának tagjai a Stadion utcában segélykiáltásra lettek figyelmesek. A hangok irányába siettek, és egy telkes házban tetten értek egy fiatalembert, amint dulakodik két hölgygyel – ők voltak a segélykérők. Amint kiderült, a 20 éves férfi percekkel korábban a nyitott ajtón behatolt a lakásba, egy táskából gyorsan kivett egy mobiltelefont és valamennyi készpénzt. Elillant volna, de a két hölgy útját állta. A Sepsiszentgyörgyi Bíróság a rendőrség és ügyészség kérésére kiadta az előzetes letartóztatási parancsot, a fiatallal szemben minősített rablás és tettlegesség címén indult bűnvádi eljárás. (bl)
Elő a téli gumikat!
A közlekedésrendészet felhívja a gépkocsivezetők figyelmét, hogy a téli abroncsok, kerékgumik kötelező használatát szabályozó 2011. évi törvény 1035 lejtől 2900 lejig terjedő pénzbírsággal és 9-től 20-ig terjedő pontbüntetéssel sújtja a szabálysértéseket, emellett felfüggeszthetik a gépjármű forgalmi engedélyét. A törvény értelmében a hóval, jéggel, jégkéreggel borított közutakon tilos úgy közlekedni, hogy a gépjárművek kerekein nyári gumik vannak. A 3,5 tonnánál súlyosabb teherkocsik abroncsait csúszásgátló felszereléssel (keréklánccal) is ajánlatos ellátni téli időszakban, indokolt esetben itt is büntetésekkel járhat a mulasztás. A bírság és egyéb büntetés alól nem jelent egyértelműen felmentést az, hogyha a gépkocsi közlekedési útvonalának csak bizonyos szakaszain havas, jeges az úttest felülete. Téli használatú kerékguminak számítanak azok az abroncsok, amelyek peremén az MS betűpáros látható az alábbi változatok valamelyikében: MS, M.S., M+S, M&S. Az „all seasons” (minden évszakra) feliratú abroncsok nem számítanak télinek. (bl)
Rendet akarnak
December 1-jétől őrző-védő szolgálat váltja a Szociális Igazgatósághoz tartozó Oltmező úti szociális lakások kapusait – jelentette be a legutóbbi tanácsülésen Sztakics Éva alpolgármester. A határozattervezetben szereplő indoklás szerint a létesítménynél napi szinten gondok adódnak a biztonsággal, az ott lakók és külső személyek egyaránt sok konfliktust generálnak. Nagyon sok lakó igényelte a hivataltól, hogy megfelelő módon tartsák fent a rendet, teremtsenek civilizáltabb körülményeket, illetve megfelelő feltételeket a pihenéshez.