Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megbénítják a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot a kormány megszorító intézkedései

Megbénítják a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot a kormány megszorító intézkedései Kovászna megye

Hatályba lépett az a sürgősségi kormányhatározat, amelynek értelmében az idei év végéig az önkormányzatoknak tilos bármiféle kiadás, ami nem Európai Uniós forrásokhoz köthető. Ennek következtében az év utolsó két hónapjára betervezett tizenhét beruházás és rendezvény elmarad, köztük a Best of Sepsi gála is, ezeket leghamarabb 2-3 hónap múlva fogják tudni újraszervezni.

Hirdetés
Hirdetés

Az előzőleg kiadott megszorító intézkedések okozta gondokból is éppen csak sikerült kilábalnia a városnak, a jelenlegi határozattal azonban szinte teljesen ellehetetlenítik az önkormányzat idei évre tervezett projektjeit. Antal Árpád, a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy összesen húsz beruházásra van hatással a megszorítás, ezek közül négyre találtak alternatív megoldást, a maradék tizenhét tolódni fog. A közelgő eseményeket, kiadványokat törölni kell, kivéve a hivatalos ünnepnapi programokat, így a november 31-ei és december 1-jei ünnepélyt meg lehet majd tartani. A november 11-ére beharangozott Best of Sepsi gála viszont elmarad, amelyre a tervek szerint így január második felében, legkésőbb február elején fog sor kerülni. Továbbá van húsz műszaki terv, amelyekkel így nem tudnak haladni, első lépésben még leszerződni sem lehet ezeket.

A kormány arra hivatkozik, hogy nagy a költségvetési hiány és emiatt különböző Európai Uniós forrásokat veszíthet el az ország. „Ez persze igaz, de az ország költségvetését nem mi fogadtuk el, hanem a kormány. Ezzel a határozattal viszont több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak” – jelentette ki az elöljáró. Szerinte már a büdzsé megszavazásakor is nyilvánvaló volt, hogy gondok fognak felmerülni az év folyamán, ugyanis alapvetően irreálisan szabták meg az összegeket. Ebben a pillanatban pedig a kormány célja nem más, mint beleférni a 4,4 százalékos költségvetési hiányba.

Ha elkölteniük nem szabad, akkor év végén megmarad a pénz az önkormányzatoknál, de ez önmagában nem segíti a kormány költségvetési deficitjét. A polgármester szerint két lehetséges magyarázata van ennek a döntésnek: „Az egyik az, hogy valamilyen trükközés folytán a megmaradt összegeket levonják a költségvetési hiányból, – de kihangsúlyozom, ez normális esetben nem történhetne meg – a másik, hogy december utolsó napjaiban elveszik tőlünk ezt a megmaradt pénzt, és jó esetben január elején vissza is adják.”

Antal Árpád rávilágított arra is, hogy ez az intézkedés ismételten a fejetlenség egyik hozadéka, hiszen a kormány nem fog több pénzhez jutni, sőt, alacsonyabb lesz a bevétele, hiszen az elodázott beruházások adóvonzata így nem is fog bekerülni a központi költségvetésbe. Bár van még esély rá, hogy módosítsanak a jelenleg érvényben levő határozaton, ebben a pillanatban ehhez kell alkalmazkodnia az önkormányzatnak.

Fotó: Beliczay László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. november 1., 19:37
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Meg vannak szokva hogy szorjak tiz kezzel a hitelre folvett penzeket!Minden evbe kicsereljuk az autokat,101”civil szervezet” tamogatasa ,[tanacs adok]berezese ,minden heten fesztival ,stb,stb.”minden bonek szuke lesz”