Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Legfelsőbb Bíróság nemet mondott Sepsiszentgyörgy zászlójára – frissítve

A Legfelsőbb Bíróság nemet mondott Sepsiszentgyörgy zászlójára – frissítve Kovászna megye

A Legfelsőbb Bíróság semmissé nyilvánította azt a kormányhatározatot, amely révén a „székely zászló” vált Sepsiszentgyörgy zászlójává – közölte szerdán a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM).

„A székely zászló nem lehet Sepsiszentgyörgy hivatalos zászlója” – döntött a legfelsőbb bíróság. A bíróság jogerősen elutasította a kormány fellebbezését, és a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának adott igazat, rámutatva, hogy az egynemzetiségű szimbólum, amely csak a magyarokat képviseli, nem lehet Sepsiszentgyörgy zászlaja – olvasható a szervezet Agerpres által idézett közleményében.

Hirdetés
Hirdetés

A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma szerint évek óta történnek próbálkozások annak érdekében, hogy a székely zászlót Sepsiszentgyörgy zászlójaként fogadtassák el.

Ez ellen a szervezet mindig tiltakozott, arra hivatkozva, hogy ez a szimbólum tisztán magyar jellegű, és kérte a román közösséget jellemző heraldikai elemek felvételét a zászlóra.

A FCRCHM emlékeztet: a román kormány 2021. június 29-én hagyta jóvá azt a rendeletet, amely a város hivatalos zászlójává teszi a székely lobogót, de az ezt célzó kísérletek már jóval korábban megkezdődtek. A székely zászlót Sepsiszentgyörgy hivatalos lobogójává nyilvánító tanácsi határozatot rendre semmissé nyilvánították Brassó és a Kovászna megyei bírói testületek, a szervezet pedig már 2015-ben a kezdeményezés ellen foglalt állást, rámutatva, hogy az nem képviseli a város lakosságának 25 százalékát kitevő románokat.

A szervezet kérte, hogy a zászlóra kerüljenek fel a román közösséget képviselő jelképek is, például a Sepsiszentgyörgy területén talált dák vagy római leletek valamelyike.

A „civilek” szerint a legfelsőbb bíróság jogerős ítélete is bizonyítja, hogy a románokat nem jelképezte a kifogásolt zászló, így megerősítést nyer, hogy a város leendő zászlóján a románokat képviselő elemnek is helyet kell kapnia – idézi a szervezet elnökét, Dragoş Burgheliát az Agerpres.

Amint arról beszámoltunk, a brassói táblabíróság tavaly áprilisban érvénytelenítette a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról 2021 júniusában hozott kormányhatározatot. Az ítélőtábla közigazgatási részlege két román egyesület kifogásának adott helyt: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által kezdeményezett eljárásba utóbb a – magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító – Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – a Székelyhon.ro hírportál szerint – egy tavaly decemberi sajtóértekezleten azt mondta: tudomása szerint a két szervezet a „románok jelenlétére” utaló jelképeket hiányolja és azt nehezményezi, hogy a városzászló a székely zászló (arany és kék) színeit tartalmazza.

Fotó: Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala

FRISSÍTÉS!

„Sajnos rossz hírem van, a bíróság semmisnek ítélte városunk törvényes módon elfogadott zászlóját – olvasható Antal Árpád közösségi oldalának bejegyzésében. – Értetlenül állunk ezen döntés előtt, hiszen a zászlót minden illetékes szinten a megfelelő módon szentesítettük, engedélyeztettük. Szinte azt kell mondanom, hogy az utóbbi időben annak kapcsán, hogy közösségünkre nézve pozitív döntések születtek az igazságszolgáltatásban, már majdnem elhittük, hogy Románia jogállam, de ebbéli hitünkből gyorsan kiábrándított ez a döntés. Én azt gondolom, hogy egy közösségi szimbólumról nem egy bíróságnak kell döntenie, hanem a közösség választott testületének, az önkormányzati képviselőknek. Mindenesetre, a végzéssel megsemmisítették a kormányhatározatot, de a zászlót elfogadó tanácshatározatot nem. Ennélfogva újraindítjuk a zászló elfogadtatásának folyamatát és a tanácshatározatból kiindulva újra felterjesztjük elfogadásra. Újra és újra megtesszük, amit kell, mert mi ezt soha nem unjuk meg, mert itt rólunk van szó és mert a szimbólumainkról nem mondunk le sohasem!”

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 22., 22:58
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Csak itthon mernek erősködni a dákok utódai, egyébként mindenki felmossa velük a földet, a hollandusok, az osztrákok és újabban a szeretett ukrán testvérek. De itthon…megmondják a tutit.

  • User
    Dátum: 2023. február 23., 7:21
    ÉRTÉKELÉS: 16

    30 év alatt nem igazán sikerült egyebet felmutatni mint az örökös zászló vitát. Közben az emberek szép lassan csúsznak le a nyomorúságba.

  • User
    Dátum: 2023. február 23., 12:19
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Vannak, akik egész jól megélnek a zászlóperekből. Ez a lényeg. A többségnek a német spárgaföld végén lobog a zászló. Alig várják, hogy odaérjenek s megcsókolják.

  • User
    Dátum: 2023. február 23., 13:42
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Szomorú és tényleg itt tartunk, hogy a sajátjaink is teljesen hülyének néznek minket… Pedig most meg fogják szívni a választásokat, de őket már az sem érdekli… A bankszámlák tele vannak és ház is van ahová le lehet lépni, ha szorul a kapca…Szervusz, nép!

  • User
    Dátum: 2023. február 23., 16:45
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Dehogy fogjak megszivni, mindig megvan az a reteg, aki visszavalasztja epp ezeknek a zaszlos marhasagoknak koszonhetoen, majd jon a valasztasok napjan az sms, hogy nagy a veszely es fut a nep szavazni, meg csak ez az egyszer… 🙂

  • User
    Dátum: 2023. február 25., 10:39
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Már ideje lenne, hogy valaki a helyi gazdasággal is komolyan foglalkozzon, ne csak a zászlót lobogtassuk és a kultúrát sajnáljuk, közben a lakosság jóval az országos átlagbèr alatt keres miközben a helyi piac az egyik legdrágább az országból. 3x annyi éve egy helyben tapogunk, erőss gazdaság, ipar hiányában nincs mit letenni az asztalra. Ha az utóbbi 3x evben annyi pénzt, erőfeszítést, lobizast fektettek volna a gazdaságban, a fejlődésben mint a kultúrára, zászló lobogtatásra, akkor ez a vidék egy valódi földi paradicsom lenne. A kultúra mecénásai, a kultúra iránti érdeklődés csak egy bizonyos jólét után jelenik meg. Amíg a turkalok és az üzletekben a olcsó termékek vadászata letszukseglet és nem hobby addig nagy erolelepest nem látok ezen a téren.