Hirmondo

Új oltóközpont létesült

Új oltóközpont létesült

A művelődési ház Ignácz Rózsa-termének előcsarnokában létesült új oltóközpont a fürdővárosban, ahol pénteken már be is oltanak mintegy 60 embert. Korábban egyébként a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházban működött ilyen, az azonban már nem szerepel az országos oltás-előjegyzési internetes platformon.

Az új központot a polgármesteri hivatal részéről Thiesz János koordinálja, a szívkórház részéről pedig dr. Belu György Sinziana. Thiesz elmondta, az új központ év végéig érvényes egészségügyi engedélyt kapott, szerda délben érkezett meg az első adag AstraZeneca-vakcina, naponta 60 embert szeretnének beoltani.

– Természetesen csak azok jöhetnek, akik előzetesen regisztráltak. Jelentkezni a programare.vaccinare-covid.gov.ro weboldalon vagy a 0214.144.425-ös országos telefonszámon lehet. A második oltási szakaszban azok a 18-55 év közötti személyek jelentkezhetnek, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek. Őket a családorvos regisztrálhatja. Továbbá azok az intézmények írathatják föl munkatársaikat, ahol fokozott a fertőzöttségi veszély, tehát sok személlyel érintkeznek nap mint nap – ismertette a koordinátor.

Az oltóközpont a hét minden napján reggel nyolc és este nyolc óra között lesz nyitva, két orvos, két asszisztens és két regisztrációval foglalkozó munkatárs fogadja majd az embereket.

– Az egész termet az előírásoknak megfelelően rendeztük be, külön be- és kijárattal. Az oltásra érkezőknek a csarnok előtt kell várakozniuk, egyszerre két személyt engednek majd be. Belépés után a személyazonosságival kell igazolniuk, hogy előzetesen regisztráltak, illetve az aznapi névsoron szerepelnek, majd az orvosok várják egy kis beszélgetésre, egyeztetésre. Miután testhőmérsékletüket is megmérték, következik az oltás. A vakcina beadása után pedig mindenkinek kötelező módon ott kell maradnia, pihennie egy rövid ideig. Ha bármi komplikáció felmerülne, arra is fel vagyunk készülve, el tudjuk látni a pácienseket – részletezte Thiesz a procedúrát.

Az önkormányzat fertőtlenítőszerekkel, nyomtatóval, számítógéppel, irodai felszerelésekkel látta el a központot, amelyek költségeit utólag visszafizeti az egészségügyi minisztérium a megyei közegészségügyi igazgatóságon (DSP) keresztül. Emellett vannak olyan fogyóanyagok, amelyeket a DSP biztosított, mint hőmérő, maszk, egyszer használatos védőköpeny. A személyzet a szívkórház munkatársaiból áll, akik a szabadidejükben végzik ezt a feladatot, ezért természetesen fizetségben részesülnek. De a kórház szolgáltatott felszereléseket is: ágyat, hűtőszekrényt, paravánokat, ivóvíz-adagolót, elsősegélyhez szükséges felszerelést.

Thiesz János kiemelte: naponta többször takarítanak, fertőtlenítenek a teremben, az egészségügyi hulladékot megfelelően gyűjtik, azt egy, a szívkórházzal szerződésben álló szakcég kétnaponta szállítja majd el. Hozzátette: az oltóközpont működése nem fogja zavarni az Ignácz Rózsa-teremben zajló eseményeket, oda egy másik, oldalsó bejáraton lehet majd bemenni.

Hozzászólások