Hirmondo

Fontos határozatok

Fontos határozatok

Kovászna város tanácsa két héttel ezelőtt tartotta a szeptemberi soros ülését, amelyen több fontos határozatot is elfogadtak. Többek között véglegesítették a Tiszta udvar, rendes ház program dobogósait. Egy másik határozat értelmében pedig mentesülhetnek a büntetőkamat alól, akik a helyi költségvetés felé adósságokat halmoztak fel.

Tiszta udvar, rendes ház

Utolsó soros ülésén véglegesítette a tanács a pályázat nyerteseit, akiknek a díjakat a tegnapi tanácsülésen adták át.
– Az önkormányzat díjazza és értékeli azon kovásznai lakosok tevékenységét, akik rendben tartják az életterüket, lakásukat, udvarukat, ezzel pedig szépítik a városképet is – mondta el Gyerő József, Kovászna város polgármestere. A pályázatokat egy erre kinevezett bizottság bírálta el, ennek értelmében pedig a rangsor így alakult a kertesházak kategóriájában: I. Kovács Lívia, nyereménye 1000 lej, II. Szász Éva Júlia, nyereménye 800 lej, III. Kelemen Miklós, aki 600 lejt nyert otthonával.

A tömbházak kategóriájában első helyezett lett a Szabadság utcai tömbház 24-es számú, B lépcsőháza (nyeremény: 6000 lej), második lett a Fenyves utcai 1-es számú, 7-es lépcsőház (3000 lej), harmadik pedig az 1918. december 1. utcai 2-es számú, 3-as lépcsőház (1500 lej).

– A nyert összegeket kimondottan az épület, a kert szépítésére, karbantartására költhetik el a díjazottak, amelyről utólagosan kell elszámolniuk – tette hozzá a polgármester, aki felhívja a figyelmet, hogy tíz évig nem pályázhat a nyertes ugyanazzal az ingatlannal, illetve ugyanazzal a lépcsőházzal.

Eltörlődnek a büntetőkamatok

Jóváhagyta a tanács az utolsó soros ülésén annak a törvényneka módszertanát, amely szerint el lehet törölni a büntetőkamatokat azon természetes és jogi személyek esetében, akik 2020. március 31-ig halmoztak fel adósságokat a helyi költségvetés felé. Ez a mentesítés azonban csak akkor lehetséges, ha az illető személyek jó szándékukból kifizetik a tartozás alaptőkéjét. A jogvesztő határidő december 15., eddig kell benyújtani a kérést az önkormányzathoz a büntetőkamat eltörléséért.

Aki érdekelt ebben, keresse fel a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságát, ahol le kell majd tennie egy szándéknyilatkozatot. Bővebb információkkal is szolgálnak itt – mondta a polgármester.

A pénzügyi igazgatóságon fogják ellenőrizni a tartozás alaptőkéjének, valamint a büntetőkamatnak a mennyiségét. A kérés benyújtásától számított 10 napon belül pedig a gazdasági igazgatóság kibocsát egy informatív jellegű iratot a számadatokról. Ha pedig valami tisztázandó kérdés merül fel, ezt követően meg lehet majd beszélni. De­cember 31-ig pedig elbírálják a kérést, amelyet jóváhagynak abban az esetben, ha a feltételek teljesülnek. Ezt követően kifizetődik a tartozás, majd kiadják a rendeletet, amellyel elismerik, hogy az illető személynek nincs tartozása. 

Hozzászólások