Hirmondo

Röviden

Tavaszi takarítási nap

Első alkalommal szervez tavaszi takarítási napot Barót önkormányzata. A március 6-án, szombaton esedékes akcióra Baróton és a hozzá tartozó településeken is várják az önkénteseket.

Ma, március 4-én tartja első gyűlését a Baróton újraalakult földosztó bizottság, melynek kinevezését múlt héten hagyta jóvá a kormánymegbízott. A múlt héten ugyanakkor már tartottak egy résztárgyalást, melyen a bibarcfalvi közbirtokosság ügyeit vizsgálták.

Másfél hónap után javítottak

Köpecen 43 nap után javították meg a közvilágítást – tette szóvá Bíró Béla köpeci tanácstag, sérelmezve, hogy a felelős cég csak ilyen hosszú idő elteltével lép közbe, a falubeliek pedig eközben a tanácsosokat szidják, amiért nem tesznek ezért semmit. Benedek-Huszár János polgármester elmondta, Baróton és a hozzá tartozó falvakban két cég felelős az utcai közvilágításért, az Elco Rt., illetve a Kosziag Kft. A szerződésekben az áll – ezeket régebb kötötték –, hogy amikor öt égő kiég, csak akkor szólnak a cégeknek. Az észlelt hibákat a polgármesteri hivatalnál, Jakab Domokos Elzánál kell bejelenteni. A cégek öt nap alatt kell a kieséseket javítsák. „Voltak késések az év elején, bejelentettünk öt hibát, s mire kiértek, már tizenegy lett, de tudtunkkal jelenleg nincsenek kiesések a közvilágításban” – mondta a februári tanácsülésen Benedek-Huszár János polgármester, aláhúzva, hogy a cégekkel való szerződések újrakötésekor valószínűleg módosítanak a feltételeken. Bíró Béla leszögezte, szeretné, ha ez a hír eljutna a város lakóihoz is, miszerint az utcai közvilágítás állapotáért a tanácsosok ennél többet nem tehetnek, ha így van a szerződés, és hogy a cégek csak akkor javítanak, amikor legalább öt égő kiégett.
A polgármester hozzáfűzte, hogy Barótnak a Környezetvédelmi Alaphoz egy több mint egymillió lej értékű pályázata van benyújtva, mely a települések közvilágításának felújítását célozza. Jelenleg várják a pályázat elbírálását, ha nyer, akkor a közvilágítás megújul, környezetbarát, gazdaságos LED-égőkkel cserélik ki a jelenlegi világítótesteket.

Hozzászólások