Vaddisznóhajtáson
Igazi téli vakáció volt a mostani, lehetett szánkózni, sízni, korcsolyázni, túrázni, hóembert építeni, minden diák kedvét lelhette a nagy havazóba. Kisgyörgy Gergő negyedik osztályos t...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Igazi téli vakáció volt a mostani, lehetett szánkózni, sízni, korcsolyázni, túrázni, hóembert építeni, minden diák kedvét lelhette a nagy havazóba. Kisgyörgy Gergő negyedik osztályos t...
Hétfőtől ismét megkezdődött az óvoda, iskola, szinte borítékolható, hogy a kisebb-nagyobb betegségek nem kerülik el a közösségbe járó gyerekeket. Gyakorló szülők többnyire tudják, melyek azok a tünetek, amelyekből nem kell nagy ügyet csinálni, illetve mikor van szükség orvosi segítségre, de mindezt nem árt néha felfrissíteni. Az alábbi tudnivalókat, orvosi tanácsokat segítségnek, támpontnak szánjuk.
Eljött hát a várva várt újesztendő! Immár 2017-et írunk. És ismét megfogadtuk mindazt, amit sem tavaly, sem tavalyelőtt nem valósítottunk meg. Mert az évet értékeléssel szoktuk zárni. Ilyen volt, vagy olyan. Van, akinek nagyon jó volt, van, akinek a legrosszabb.
Nem szeretem a hullámvölgyeket, mert kizökkentenek az egyensúlyomból, ugyanakkor vágyom feljutni az érzelmek hegycsúcsára, hogy erőre kapjak, és a monoton hétköznapokban is bírjam az i...
Sikeres évet zárt a Legendárium csapata, s idénre is új tervek, ötletek vannak tarsolyukban. Fazakas Szabolcs alapító szerint összekovácsolódott a rajzfilmes csapat, s idéntől az amerikai Ken Fountain, a DreamWorks Animation munkatársa az animációs koordinátoruk.
A kovásznai Tanulók Klubja idén is megszervezte immár hagyományossá vált karácsonyi ünnepi előadását Tél dala címmel. A szereplés időpontja egy év végi fagyos estére, december 21-ére esett.
A Székely Mikó Kollégium V. A osztályában 2016 adventjét a szeretetteljes ünnepi készülődés jellemezte. Elsőként karácsonyi díszeket és Mikulás-ajándékokat készítettünk, majd ellátogattunk iskolánk előkészítő A osztályába, Varga Mária tanítónőhöz és kis tanítványaihoz.
A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthonban hét magyar és három román csoport működik, és 200-nál több kisgyermek éli mindennapjait a több mint hat évtizedes tanintézményben. Pedagógiai elvünk, hogy gyermekkorban kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a pozitív személyiségjegyeket alakító, élménygazdag mindennapok megteremtésének. Intézményvezetőként fontosnak tartom, hogy a felvállalt célokat, terveket időben és célirányosan megvalósítsuk. Ugyanakkor felelős vagyok azért, hogy csapatom minden tagja hasznosnak és értékesnek érezze magát.
A Magyar Madártani Egyesület (MME) 1979-ben indította az „év madara” madárvédelmi programot fajvédelmi célból. Kezdetben a madárfajt veszélyeztetettsége, állománycsökkenése, a populáció sérülékenysége alapján választották ki. Ma már internetes szavazással dől el, melyik madárfaj nyeri el az év madara címet, és a vele járó törődést, társadalmi szintű bemutatást.