Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Rajzverseny óvodásoknak

Varázsmadaraink címmel hirdetnek rajzpályázatot háromszéki óvodások számára a sepsiszentgyörgyi Hófehérke, Gulliver és Benedek Elek Napközi Otthonok, valamint a Vinca Minor Egyesület, partnerségben a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséggel, az Együtt a természetért nevet viselő nevelési projekt keretében. Külön kategóriában versenyeznek a kicsi, a közép és a nagycsoportosok.

A pályamű elkészítéséhez a márványtechnikát kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a rajzlapot jó erősen össze kell gyűrni majd óvatosan szétnyitni és kisimítani. Ezt követően a gyerekek finom ecsetmozdulattal vagy szivaccsal alapot festenek a lap teljes felületére, megszáradás után fekete vagy színes filctollal, markerrel megrajzolják az elképzelt rajz körvonalait, majd kiszínezik saját elképzelésük szerint. Egy csoport legtöbb 3 alkotással nevezhet. A pályamunkákat február 17-ig kell beküldeni a Hófehérke Napközi Otthon címére: Ifjúsági sétány 2. szám, Sepsiszentgyörgy.

A rajzok hátoldalán fel kell tüntetni a gyerek nevét, korosztályát, a tanintézmény nevét, valamint a pedagógus nevét és elérhetőségét. A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékeli február 20–24. között. Az eredményhirdetésre és a nyertesek díjazására tavasz első napján, március elsején kerül sor. A beérkezett pályamunkákból kiállítás nyílik a Hófehérke Napközi Otthonban.

Tudtad, hogy…

– A fény egy „energiagombóc”, ugyanolyan elektromágneses hullám, mint az elektromos áram, mikro- vagy a rádióhullám.

– A fény hullámhossza olyan rövid, hogy egy milliméteres szakaszába 2000 hullám is belefér.

– Sok fajtáját szabad szemmel nem is érzékeljük, mint például az infravörös fényt. Ilyen például egy koromsötét éjszaka az afrikai szavannán, mely csak különleges kamerafelvételek útján válik láthatóvá.

– Hat alapszíne van a fénynek: piros, kék, zöld, sárga, bíbor és kékeszöld.

– A színeknek is van hőmérséklete. Ezt úgy állapították meg, hogy volfrám kockát izzítottak, és feljegyezték, milyen színváltozásokon ment keresztül. Ez alapján a sorrend: fekete, piros, sárga, zöld és kék.

– A skála értékei tartományai: a sárgás színtől 2700–3500K, a kékbe hajlóig 5500–7000K.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük