Felhívás!

Allen Coliban a voksok 41%-át vitte

Allen Coliban a voksok 41%-át vitte Brassó

Mintegy 3500 szavazattal kapott többet ellenfelénél, George Scripcarunál a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon Brassóban Allen Coliban, az USR PLUS jelöltje, így övé a polgármesteri szék a következő mandátumra.

Coliban az összvoksok közel 41%-át tudhatja magáénak, míg ellenfele, a korábbi polgármester a szavazók 37%-ának bizalmát élvezte. A leköszönő elöljáró négy mandátum után távozik a nagyváros éléről, azokat sorban a demokrata párt, aztán a liberális-demokrata alakulat színeiben, végül függetlenként szerezte meg. Az első két befutó között a szavazatok száma kisebb mint 4000.

Vasárnap 30 alkalommal jeleztek szabálytalanságot a szavazás körül Brassóban, összesen 6100 lej értékben róttak ki ezek miatt bírságot, két ízben pedig bűnügyi dossziét is összeállítottak – áll a Brassó megyei rendőrség hivatalos tájékoztatójában.

A Brassó megyei tanács vezetői székét fölényes győzelemmel tudhatja magáénak Adrian Veștea, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, aki 95.536 voksot, azaz a szavazatok 46,53%-át söpörte be, az USR PLUS jelöltje, Tudor Benga 35.728 Brassó megyei polgár bizalmát élvezi, azaz 17,33%-ot szerzett, a harmadik a sorrendben a szociáldemokraták, a PSD színeiben Marian Rasaliu, neki a voksok 17,10%-a jutott, azaz 35.246 szavazó ütötte rá a pecsétjét.

A megyei tanács összetételére vonatkozó választási eredmények a PNL egyértelmű győzelmét mutatják, az alakulat azonban egymagában nem lesz szavazati többségben.

Allen Coliban, Brassó frissen megválasztott polgármestere nem tétlenkedik, ma már bejelentette, hogy első intézkedéseinek egyike lesz a tervezett Brassói Regionális Kórház kibővítése 1500 ágyasra. Mint mondta, újrakezdik a tárgyalásokat, mivel úgy látja, a tervezett 900 ágy nem elégséges ahhoz, hogy megfelelően kiszolgálja majd a régiót.

– Amint megkezdem a mandátumomat, megteremtem a kapcsolatot az új kórház építéséért felelős szakemberekből álló egyesület és a Világbank elemzői között. Polgármesterként célom, hogy a brassói lakosság igényeit vegyem figyelembe, amennyiben azokat felelős szakembergárda is megerősíti – fogalmazott Coliban.

A leköszönő adminisztráció azon az állásponton volt, hogy elég lesz a 900 ágyas regionális kórház, miközben az említett szakmai egyesület ennek közel dupláját, 1500 ágyat tartott szükségesnek. (fi)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.