Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az útügyhöz fordultak

Az útügyhöz fordultak Kovászna megye

Az autósok szerint veszélyes a kovásznai Penny áruház előtti útkereszteződés, ahol a 13E országút keresztezi a városi utcákat. A panaszról az önkormányzat is tud, ezért a legutóbbi, rendkívüli tanács­ülésen Gyerő József polgármester meghívására megjelent illetékes, az Országos Útügyi Igazgatóság képviselőjének beszéltek a megoldás fontosságáról.

Mint arról beszámoltunk, az érintett útkereszteződésnél, ahol régebb körforgalom volt – de már nincs –, több baleset is történt.
Nemrég Gyerő József polgármester egy kovásznai kamionsofőr segítségével próbálta ki a körforgalom kialakításának gyakorlati lehetőségét, és kiderült, hogy a Transilvania Bank előtti sziget elbontása nélkül lehetetlen bármilyen körforgalom, de még 5 évig érvényes pályázati szerződés tiltja, hogy elbontsák a meglévőt.
A tanácsülésen az Országos Útügyi Igazgatóság képviselője elmondta: fontolóra veszik a helyzet megoldását. Három lehetőség is felmerült a szakember részéről. Vagy jobban kijelölik a közeljövőben az útkereszteződést, és több forgalmi táblát helyeznek el, vagy villanyrendőrt állítanak fel, vagy pedig a 13E országúton haladó autó az útkereszteződésnél elveszíti az elsőbbségét.
A szakember azt ígérte, továbbítja a javaslatot az Országos Útügyi Igazgatóságnak. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 26., 9:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nemnormális romákia !!! A főutat kell megváltoztatni……,csak felülirható egy közlekedési szabály ,a közbiztonság érdekében !!!!