Az erősebb kutyák

Székelyudvarhely nem volt kegyeltje sem a Habsburg-uralom, sem a korábbi török hadak látogatásainak, aztán nem is beszélve a kommunista Romániáról. De ugyan melyik székely magyar vidék volt kegyelt?! Szánts, vess, arass, a haza fényre derül. Ez ige mellett az is igaz máig, hogy a fényt számtalanszor okozta tűzvész, a pusztítás haragja.

Okos svájci adakozók, magyarok is tán, azzal az ötlettel és hozzávaló súlyos pénzzel álltak elé az 1990-es években, hogy segítenek megépíteni egy sajátságos iskolát a város dombján a fogyatékos gyerekek oktatása-nevelése érdekében. Vetés ideje volt mindenütt Udvarhelyszéken, mert a keresztvetésnek is van termő ideje ám. De milyen ez a mi itteni világunk? Itt is, ha pénzről van szó, jönnek az ötletek, újabb és újabb közösségek, főleg románok javára. Hogy azt mondja: van fontossági sorrend, minek kell vadonatúj épület s intézet a fogyatékosoknak?

Volt vita, több is, mint pénz Svájcból, mert attól a vezető s megvezető urak rögvest megokosodnak. Kiköbözték, hogy román iskolát kell létesíteni abból a pénzből. Punktum. Tartott a kusza vita egy ideig, az építő székelyek nem verték földhöz a cserepet. De hát milyen a sors? Olyan még nem volt, hogy a légy tépte volna le a légyfogót! Nyüslettek, fontoskodtak a román urak, megépült az intézet, megjelent a román tanítók, tanárok kisebb-nagyobb serege is.

Az a helyzet, hogy ha a román mindentudók előtt felvillan az újabb és újabb győzelem Székelyföldön – ami szerintük nem is létezik –, olyankor nincs megállás. A fogyatékos gyermekek kaptak maguk is egy nyamvadt iskolát, avval annyi. A svájci támogatásból meglett a román tannyelvű iskola. Ide is punktum. Aki bírja, marja. Hogy mit szólna épp ehhez Tamási Áron, Orbán Balázs, Ugron Gábor, esetleg az agyagfalvi polgármester? Azt is megtanultuk kéttucatnyi román kormány uralma alatt.

Aztán milyen színre festik a cégtáblát, építenek-e és mikor kétszer akkora rendőrségi palotát, mint amekkora ma van, nem lehet tudni. Az állandó, szemközti szélfúvások sose visznek jóra.