Indulat és gondolat

Az elszabadult indulatok idején és mezején különösen fontos hangsúlyozni a gondolat szerepét és súlyát, éspedig a helyes és jó gondolatokét. Emberek lennénk, így pedig az emberiesség lehet az az abszolút kategória, amihez mérten ki kell, hogy derüljön számunkra, mi helyes és mi jó, továbbá fel kell, hogy ismerjük az ártalmas, meg nem gondolt gondolatot. Míg az indulatok felkorbácsolására láthatólag sok a jelentkező hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt, s időt és teret is bőkezűen kínálnak ilyen célból nekik a nyilvánosság fórumain, addig a gondolat „fellépését” lehetőleg perifériára szorítják ugyanazon tényezők, de úgy általában is a tiszta gondolat meghallói a kevesek közül szoktak kikerülni…

Mintha könnyebb lenne „ráhangolódni” az indulatra, mint egy igazán tartalmas, emberségünket tanúsító, jobbik énünkre valló gondolatra. Hogy ezúttal egy friss színházi élményemre tereljem a szót: egy drámai jelenetben a hírneves professzor éppen egy véres háborúba torkollott, indulatokkal és félelmekkel terhes nyomasztó helyzetnek az egyénre tett hatását diagnosztizálja Örkény István darabjában (Tóték), s reményvesztettségében a világ pillanatnyi állapotát – inter arma! – szem elől nem tévesztve levonja a következtetést, miszerint „ami most van, nem tart örökké”, illetve azt, hogy „ennek az átkozott háborúnak és ennek az egész, átkozott világnak is vége lesz!”

Feltehetjük hát magunkban s magunknak a kérdést, ugyancsak erre a drámai jelenetre utalva, s mintegy szabadon idézve az író hősét, hogy vajon eljön-e az idő, amikor mindenki akkora lesz, amekkora, s szabad lesz-e aludni, ásítani, netán még nyújtózkodni is?

Mondottam, ha rá is lehet találni a nagy hang- és zűrzavarban, az álhírekkel, félértesülésekkel telített nyilvános fórumokon egy-egy igaz gondolatra, ennek meghallói a kevesek közül kerülnek ki. Az írástudó pedig hallgasson csak szívére és értelmére, s ha bárhol, bármely körülmények között is szólalna meg, jó, hogyha tudja, amit egy neves esszéírónk a kemény diktatúra kezdeti éveiben, mintegy fél évszázaddal ezelőtt fogalmazott meg: „A hely sohasem lehet elég szűk a gondolatnak.”