Koncertszínház Csoóri Sándorról

Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve alkotott egy koncertszínházi előadást. A produkció a mai eltávolodás és hasonlóvá válás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat. Vecsei H. Miklós mesélt nekünk a különleges vendégelőadásról, amelyet április elsején 19 órától tekinthet meg a nagyérdemű, a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

– Ön és művésztársai Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hoztak létre koncertszínházi előadást. Viszont nem ez az első alkalom, hogy egy híres magyar költő életéről alkotnak produkciót. Honnan jött az ötlet, és miért pont ezekre az alkotókra esett a választás?

– Nem terveztük ezt a sorozatot, véletlenszerűen alakult ki. Elsősorban azért, mert a mi generációnknak példaképekre van szüksége, hiszen, ha belenézünk a tévében közvetített hírekbe, nem találkozunk olyan gondolkodókkal, akik építő jelleggel állnának előttünk, akik tanítanának bennünket. Azonban, ha visszamegyünk az időben egészen a reformkorig vagy a 20. századi magyar irodalomig, akkor büszkék és hálásak lehetünk, hogy magyar az anyanyelvünk és van kinek munkásságából példát meríthetünk – ilyen Csoóri Sándor is. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett költőre a karanténban „találtunk rá”. Pontosabban versének egyik sora miatt döntöttünk úgy, hogy ő lesz a következő, akihez kapcsolva koncertszínházi előadást készítünk.

– Melyik volt ez a verssor?

– A Szőlőhegy háború után című verséből: „Visszhangokat keresek és társakat, hogy éljek.” Ezzel a mondattal indult el a kapcsolatunk, mivelhogy jómagam és alkotótársaim is ezt keressük. Visszhangot és társakat, hogy éljünk.

– A Párbeszéd, sötétben című esten Ön mellett Kiss Flórát, Mihalik Ábelt, Ratkóczi Hubát és Frimmel Jakabot láthatjuk. Miként áll össze az alkotócsapat?

– Kiss Flórát fél éve ismerem, hihetetlenül jó énekesnőnek és jó költői gondolkodású embernek tartom. Együtt kezdtük el olvasni a műveket, majd kialakítottunk egy tematikát, és így jött létre a koncertszínház. A produkcióhoz pedig segítségül hívtuk korosztályunk legjobb zenészeit, valamint a Kiégő Izzók csapatát, akik merész látványvilágot álmodtak mögénk.

– Kicsit visszatérve önre, eléggé sokoldalú az eddigi kultúraközvetítő tevékenysége. Mi az, ami motiválja, keresi még az útját?

– A szüleim példáját követve, olyan dolgokkal akartam foglalkozni, amik adnak valamit az emberek életéhez. A színház és a színházban található különböző művészetek mind nagyon sokat tudnak segíteni önmagam megértésében, majd rajtam keresztül az embereknek is abban, hogy elhelyezzék magukat a világban, rátaláljanak önmagukra.

– Akkor mondhatjuk azt, hogy hivatásként gondol a munkájára?

– Igen, hivatásként gondolok arra, amit csinálok, és hálás vagyok, hogy eszméletlen alkotótársak vesznek körbe, és kerülnek utamba újra és újra.

– Az előadást iránymutatóként definiálták, sőt, az is elhangzott, hogy az ilyen jellegű előadásokat receptre kellene felírni. Kérem, alkotóként érveljen amellett, hogy miért kellene megnéznie a közönségnek ezt az előadást?

– Életbevágóan fontos Csoóri gondolatisága a mai világban, és emellé még társul a látvány, a zene és az előadás minősége, amelyek, remélem, magukért fognak beszélni. Nagyon hiányoznak az életünkből a hídemberek. Csoóri valóban az volt. Mi pedig megpróbáljuk őt úgy elhozni Kézdivásárhelyre, hogy a legszebb és legerősebb gondolatait hallva, örökre összeláncoljon minket és segítsen közös célokat találni.