Emelt fővel zárták az idényt
Egy győzelemmel és egy döntetlennel zárult az idény harmadosztályos labdarúgócsapataink számára, múlt pénteken a KSE idegenben aratott fontos győzelmet, míg a Sepsi OSK II. itthon játszott döntetlent.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egy győzelemmel és egy döntetlennel zárult az idény harmadosztályos labdarúgócsapataink számára, múlt pénteken a KSE idegenben aratott fontos győzelmet, míg a Sepsi OSK II. itthon játszott döntetlent.
Sokak szerint a 85 millió dollárból fejlesztett marshelikopter nem több egy játékszernél, mások szerint ez az eszköz igen fontos lépésnek számít az űrkutatásban.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A tavalyhoz képest a keleti kereszténység idei húsvéti ünnepének ideje alatt háromszor nagyobb forgalom volt tapasztalható az országhatáron – tájékoztatott hétfőn Monica Dajbog belügyminiszteri szóvivő.
Figyelembe véve, hogy az ezer főre eső koronavírusos megbetegedések száma 3 alá csökkent Sepsiszentgyörgyön, keddtől hivatalosan is sárga forgatókönyv lép érvénybe a városban.
Az IFL Science-ben közzétett tanulmány szerint gerincvelő-gyulladás is lehet a Covid szövődménye.
Az Akropolisz az UNESCO világörökség része és Görögország leglátogatottabb régészeti helyszíne, a Görög Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban több mint hárommillió látogatót fogadott.
A kutatás mennyiségileg határozta meg a természetes hangkörnyezet előnyeit a hangulatjavulást, a kognitív teljesítményt, az alacsonyabb pulzust és a fájdalomérzékenységet vizsgálva.
Ahogy beköszönt a tél, az autósokra leselkedő balesetveszélyek száma hatványozódik a közutakon. Az intenzív esőzések, a fagy, a jég és a hó síkossá teszik az utakat, amelyeken az autóg...
Ha nem kedveled a játszóházak zsúfoltságát, vagy rossz időben is szeretnél aktív programot a gyermekednek, itt a megoldás! A gyerekszobában berendezett játszóház praktikus, bármikor já...
Általában a főkulcsos és a vezérkulcsos zárrendszerek fogalma nem teljesen ismeretlen. Ezek mind többszintű zárrendszernek számítanak. A többszintű zárrendszerek olyan lakatokból vagy ...
Ha jó a lengéscsillapító az autónkban, akkor lehet, észre sem vesszük, pedig függ tőle a kényelmünk és a biztonságunk is. Ellenben ha bármi gond van vele, szinte azonnal észrevesszük, ...
Hány csaptelepre lesz szükség? Milyen típusút érdemes választani? Felújítás és építkezés során egyaránt felmerülnek az említett kérdések. Nem véletlenül, hiszen a csaptelepeket hosszú ...
Sokan bele sem gondolnak, hogy a szőnyegválasztás konyhába is előnyös lehet. Általában ez az utolsó helyiség, ahova megvásároljuk a tetszetős darabot, pedig többféle mutatós és egyedi ...
A mai rohanó világban gyakran előfordul, hogy egy cégen belül felmerül a létszámhiány problémája, esetleg gyorsan kell reagálni egy átmeneti állapotra vagy a hirtelen fellépő létszámnö...
Fogadjunk, szívesen hord nyáron is farmert a rövidnadrágon és sportos nadrágokon kívül. Fogadjunk, szereti, ha divatos, de emellett kényelmes papucs van a lábán a nyári hőségben. Fogad...
Miután fokozatosan újra kinyithatnak a különböző vendéglátó egységek is – éttermek, rendezvénytermek, pubok –, egy hosszúra nyúlt bezártság kezd megszűnni. Az elmúlt több mint egy év s...
Hazánkban a csapvíz az ország egész területén iható. A víz fertőtlenítését ugyanakkor klór hozzáadásával oldják meg itthon, amelynek sokszor marad mellékíze a csapvízben, rontva ezzel ...
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Portugál Nagydíjat Portimaóban.
Romániában sokat fejlődtek a bérek az uniós csatlakozás óta, de az átlagos órabér még kevesebb mint harmada, a dolgozói szegénység pedig majdnem kétszerese az európai uniós átlagnak – mutatott rá Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1307 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 16.438 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Péntek este 6 óra körül értesítették a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon, hogy a 11-es országúton, Kökös Sepsiszentgyörgy felőli kijáratánál sérültekkel járó közúti baleset történt.
Több mint 60 tűzoltó hét órán keresztül oltotta péntekről szombatra virradóan a szászrégeni Dalin bútorgyárban kitört tüzet, amelynek következtében három gyártócsarnok teljesen leégett, két másik épület pedig megrongálódott.
Köszönetet mondott pénteken a miniszterelnök mindazoknak, akik beoltatták magukat az autós oltóközpontoknál.
A Bukaresti Táblabíróság ítéletet hirdetett egy 21 tagú bűnbanda ügyében.
Stelian Ion igazságügyi miniszter azt nyilatkozta, az ügyben érintett szervek és hivatalok képviselőivel komoly tárgyalásokat kezdeményeznek azzal a céllal, hogy az esküdtek (bírák, ügyészek, jegyzők) nyugdíjaival kapcsolatosan előkészítsenek egy tervezetet, amit aztán a parlament elé terjeszthetnek.
Az NKA Könnyűzene Kollégiuma tavaly év végén hirdetett pályázatot a koncertsorozat megrendezésére és nyilvános terjesztésére.