Hirmondo

2018. augusztus 7.

A történelem nem ismétli önmagát

A történelem nem ismétli önmagát

A történelem nem ismétli önmagát. Nincs amit tanulni a történelemtől, mert mindig más a környezet, mások a körülmények. Ugyan mit tanulhatnál a Stefan cel Mare törökök elleni csatáiból? – tette fel a költői kérdést minap Lucian Boia a Digi24 hírtelevízió stúdiójában, ahol beszélgetőpartnere Cosmin Prelipceanu volt. Éppen ezért nincs értelme folyton összehasonlítani korszakokat Románia múltjából, mondta a történész.

Van, mit kínálni a turistáknak

Van, mit kínálni a turistáknak

Bár már augusztus van, az időjárás fintora folytán még csak a fürdőszezon elején vagyunk. Egyik július végi szombaton Gáspár László Zsolt, az Erdélyi Kárpát-Egyesület keretében szervezett Kisbakancsos túrák főszervezője családjával együtt a megyében található népi feredőkhöz kirándult, egyúttal feltérképezve őket mint jövőbeli gyermektúrák lehetséges célpontjait. E családi inspekció keretében tapasztaltakat osztotta meg blogbejegyzésében, melyet most változatlan formában adunk közre.

Nem lesz többet pecsét

Nem lesz többet pecsét

Nem pecsételik le többet a küldőpapírokat, beutalókat és betegszabadságos igazolásokat a háziorvosok, miután egy éve már, hogy csak a vonatkozó törvényt nem ismerő gyógyszertárak, kórházak, szakorvosok kedvéért tették meg ezt – jelentette be a bukaresti és Ilfov megyei háziorvosok szövetsége. A Kovászna megyei háziorvosok szövetségének vezetőjét, Seres Lucia doktornőt kérdeztük, nálunk értik-e már a törvényt, akiknek érteniük kell?

25 évvel a Transzközép után

25 évvel a Transzközép után

A transzilvanizmustól túlfűtött erdélyi – de nemcsak – magyar irodalmi életet felrázó Transzközép-kiáltvány 25. évfordulójára emlékezett meg a mozgalom két atyja, Orbán János Dénes és Sántha Attila költők Tusványoson. Az utóbbi a kiáltvány megfogalmazójaként próbálta megmagyarázni a heccnek szánt elméletet, amelyet sokan annyira komolyan vettek az akkori időkben, hogy tanulmányokat írtak róla.