Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hazaárulás?

Politikai pártharc ide vagy oda, a román belpolitikai hadviselés kezdi túlszárnyalni a jó­zan­ész megbízható kereteit. Nemcsak a szóváltás szintjén, hanem az egymással szemben felvonultatott jogi eszközök terén is egyre szélsőségesebb cselekedetekre ragadtatják magukat a tusakodó felek.

Ezt a már-már fokozhatatlan belpolitikai helyzetet támasztja alá Dragnea, a szociáldemokrata párt elnökének legújabb fenyegetése is Johannis elnökkel szemben. Bár egyelőre csak meglengette az államfővel szemben a hazaárulás súlyos vádját, ha igaz, amit állít, akkor a PSD jogászai izzadságos háttérmunkában komolyan arra törekednek, hogy elkészítsék a hivatalos vádiratot.

Persze, nem eszik olyan forrón a kását. Ha végül be is terjesztené a PSD–ALDE kormánykoalíció a hazaárulás vádiratát a törvényhozásba, hogy elinduljon az eljárás, szükség van mindkét ház 2/3-nak a jóváhagyására. Csak ezután lépne életbe hivatalosan is a vád az államfő ellen, akit a legfelsőbb bíróság előtt tárgyalt per ideje alatt az alkotmány értelmében fel is függesztenének pozíciójából.

Lássuk be, a parlamenti matematika alapján ennek a lépésnek kevés a valószínűsége. A harcos ellenzék egy részének a támogatása nélkül az ötlet halott, mert az alkotmány – előrelátó módon – a minősített többséget is meghaladó kvótával komoly akadályt állít a törvényhozás elé egy ilyen eljárás elindításához. Nem hiába. Éppen az ilyen, a hatalmi ágak kölcsönös ellenőrzésének szellemiségével összeegyezhetetlen, politikai számításból elkövetett visszaélések elkerülése végett.

Ugyanis a beterjesztők a haza érdekének árulásaként értelmezik az államfő azon kérését is, hogy a kormány tárja a közvélemény nyilvánossága elé a költségvetés valós mérlegét. Ami, legyünk őszinték, inkább tűnik az elnök hivatali kötelességének a teljesítésének, mint idegen érdekek kiszolgálásának.

Olybá tűnik tehát, a hazaárulás vádja csak arra való, hogy tovább szítsa a kedélyeket a szembenálló táborokban. A szakirodalom által kedvelt kifejezést használva, hogy polarizáljon. Hogy aztán mozgósítsa az erkölcsileg motivált választókat. Akik így már nem ellenfeleket, hanem a hazát kockáztató ellenséges árulókat látják a tévékészülékben. Kölcsönös módon

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 7., 7:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A PSD-nel nagyobb hazaarulo rablobanda nem tapodta ezt a foldet soha.Ez a bolsevik hazug rablobanda adta el ezt az orszagot a kulfoldi erdekeknek meg a 90-es evekben.Ennek a bolsevik rablobandanak koszonheto,hogy ma Romania masodik helyen all a menekulesi listakon.Egy Europai Unios orszag ahonnet minden ep es egeszseges ember elmenekul.Es mindez tortenik az E.U.-n belul,beke idoben egy E.U. tagallamban.A Psd azert hazaarulozik masokat mert most nagyon be van sz@rva augusztus 10-tol,a diaszpora tuntetesetol.Mindenutt fegyveres eroket,kemeket,allamcsinyt,forradalmat es polgarhaborut lat.Semmi keppen nem szeretne elvesziteni a hatalmat,mert tudja,hogy ha most elvesziti akkor vegkepp bucsut inthet a hatalmanak.Mi remeljuk,hogy el fogja vesziteni es nemcsak elvesziti,hanem el is fogjak szamoltatni oket minden bunukert amit a 27 ev bolsevista aldemokraciaban elkovettek a sajat orszaguk es sajat allampolgaraik ellen (ebbe beleertve a romaniai magyar kissebbseget is!).Es remeljuk,hogy nem csak veluk,hanem a csatlosaikkal is elszamolnak majd. Viva la revolucion !