Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Sok a felelőtlen sofőr
Augusztusban elsősorban a közúti közlekedés biztonsága érdekében végzett több ellenőrző műveletet a rendőrség. 1-jén és 2-án a szekereseket és a kerékpárosokat, a hétvégén a sebességmániásokat és a felelőtlen ittas vezetőket igyekeztek kiszűrni. 284 esetben bírságoltak valamilyen közlekedési kihágásért, 104 esetben a sebességhatár túllépéséért, ezenkívül 50 biciklist és szekerest is megbüntettek. Augusztus 1–5. között 13 jogosítványt és három forgalmi engedélyt vontak be. A szentgyörgyi, kovásznai és kézdivásárhelyi rendőrök átfogó akciója során három olyan férfi ellen indítottak bűnügyi eljárást, akik hajtási nélkül ültek a kormány mögé. Oltszemen egy autó holtrészeg sofőrjével borult a sáncba, a műszer 1,32-es lég–alkohol-szintet mutatott. Szerencsére senki nem sérült meg a balesetben.
A gázt önfeledten taposó sofőröket ezen a héten is kitüntetett figyelemmel követik a forgalmisták. 2018 első hét hónapjának statisztikái szerint a súlyos következményekkel járó közúti események a túlzott sebesség miatt következtek be. Vezető ok még a baleseti nyilvántartásban a kerékpárosok figyelmetlensége, az ittas vezetés és az elsőbbség megtagadása a gyalogosoktól. <<

A figyelmetlenség ára
Szombaton a kézdivásárhelyi Fortyogó utcában egy 77 éves sofőr motorjával nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, és nekiment az előtte haladó autónak, aminek következtében könnyebb sérüléseket szenvedett.
Vasárnap a szentgyörgyi sürgősségi kórház jelentette a rendőrségnek, hogy egy baleset áldozata jelentkezett náluk ellátásra. A 29 éves nőt, aki szabályosan jelzett helyen kelt át a Hadsereg utcán, egy figyelmetlenül tolató autós ütötte el. Szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett az áldozat. Ugyancsak vasárnap, Lisznyón egy 65 éves szekeres nekiment egy hídfőnek, majd a sáncba borult, de neki sem lett nagyobb baja. <<

Sebességmérés
Ma a 11-es országúton Uzonban, Szentivánlaborfalván, Nyujtódon, Kézdivásárhelyen és Bereckben, a 12-es országúton Kilyénben, Szotyorban, Mikóújfaluban és Bükszádon, valamint Kovásznán és Zabolán folyik sebességellenőrzés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük