Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Átrendezik az Őrkőt

Átrendezik az Őrkőt Kovászna megye

Sepsiszentgyörgy önkormányzata felszámolná a romák által lakott Őrkő „zsáknegyed” jellegét, összekötve a Borvíz utcával, közölte Antal Árpád. Ugyanakkor ott szociális és szolgálati lakásokat építenének, de a tervek között szerepel az infra­struktúra korszerűsítése is.

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy a városházának régi terve az Őrkő lakónegyed átalakítása. Erre a területre hamarosan elkészül a városrendezési terv is, és Antal bízik abban, hogy már a jövő évben tudnak majd lépni egyet előre ebben a kérdésben. „Elsősorban azt szeretnénk, hogy az önkormányzat és a hozzá tartozó cégek ott építkezzenek, tehát szociális és szolgálati lakásokat hozzunk létre”, mondta a városvezető, aki szerint nagyon sokan dolgoznak az ott lakók közül például a Tega Rt. köztisztasági vállalatnál.

Ugyanakkor mindenképpen fel akarják számolni az Őrkőnek a „zsáknegyed” jellegét. „Az elképzelés az, hogy a Tavasz utcát kössük össze a Borvíz utcával, a Sugásfürdői úttal. Gyakorlatilag egy átjárható negyed lenne, ahol mindannyian közlekedhetünk, nem csak azok, akik ott laknak”, magyarázta Antal Árpád. Kiemelte, ez egy „nagy lélegzetű gondolat”, de a város vezetősége fontosnak tartja ennek a megvalósítását. A terv részét képezi az egész negyed rendezése, utak és ingatlanok felújítása is. „Van egy stratégiánk, van egy víziónk, és pénz kell hozzá, hogy meg tudjuk valósítani”, mondta Antal Árpád.

Nyilván az önkormányzat önerőből ezt nem tudja megvalósítani, ezért pályázni fognak. Két minisztérium alatt futó programok keretében lehet uniós pénzeket lehívni, az egyik által az infrastruktúra, vagy­is házak, tanintézmények és utcák korszerűsítését lehet majd finanszírozni, a másikból pedig a felzárkóztatási programokat. Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete szeptemberben döntött a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület létrehozásáról, amelynek legfőbb célja, hogy elkészítse azt a fejlesztési stratégiát, amivel pályázni lehet a szociális, egészségügyi, oktatási és infrastrukturális fejlesztések megvalósítására.

A tervek szerint ugyanakkor lebontják a nyolcvanas években épült őrkői választófalat is, viszont, mint Antal Árpád több alkalommal is megfogalmazta, a legnagyobb feladat az, hogy ledöntsék a roma és a nem roma közösségek közötti „láthatatlan falakat”. Az Őrkő negyedben hozzávetőleg 1800 személy él, és egy négy évvel ezelőtt elkészült átfogó tanulmány kimutatta, hogy több mint 35 százaléka mélyszegénységben. Ugyanakkor a telepen nagy gondot jelent az iskolázottság aránya is, hiszen a roma gyerekek viszonylag későn kezdik meg tanulmányaikat, és 12–13 éves korukra a legtöbben már kimaradnak az iskolából. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 25., 8:56
    ÉRTÉKELÉS: 11

    ” A terv részét képezi az egész negyed rendezése, utak és ingatlanok felújítása is. ” Szenialis!!!!! Vannak reszei a varosnak ahol adofizeto polgarok laknak es sem ut sem jarda nincs, nemhogy gaz vagy jatszoter! A varosvezetes velemenye, hogy pl. Kilyennek nem is kell, mert a falusi gyermeknek minek jatszoter! Hat igen, mi csak jarjunk epitesi engedely utan, fizetgessuk az adot, javittassuk az autokat havonta, jarjunk sarba nyakig es ujittassuk fel a hazainkat nyugodtan es fizessuk az ingatlan adokat is nyugodtan. Masok magasrol ejtenek erre, mert nekik jogaik vannak!!!! Jaaa, hogy ok fognak joreszt szavazni?! Az mas! Mar ertem, igy elnezest kerek az elozo mondatokert!!

  • User
    Dátum: 2017. október 25., 12:29
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Zseniális az új szó amit kitaláltál: „szeniális”. És még talál is a szenilis gondolkodású városatyákra.

  • User
    Dátum: 2017. október 25., 17:39
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ez gyonyoru gondolat, terv,stb. de nagyon atgondolando. Abbol az 1800 szemelybol , sokat mondok, ha 100 dolgozhat a TEGA-nal. Ott is gyakran cserelodnek a ciganyok bistosan mert nem elmunkaskent teljesitenek.Es a tobbi 1700? Azokat a varoslakoknak van „szerencsejuk” ismerni amikor alaszallnak a hegyrol.Ketlem, hogy a polgarmester gyakran talalkozna veluk.Tegyuk fel szocialis lakasokat epitenek nekik.Ingyen fognak benne lakni?Mert mibol fizessenek, ugye?Viz, villany, fa , lakber, stb….stb… Itt valami buzlik.Vagy a mi nyakunkra fogjak sozni valamilyen formaban az eltartasukat?Ebbol gondolom senki sem ker, adni olyanoknak akik 1 lejt sem fizettek soha a varoskasszaba.No, de ne essunk panikba, egyelore csak tervekrol van szo. Majd , valasztasok elotti evben indul be a gepezet, akkor lesz szukseg a voksokra!

  • User
    Dátum: 2017. október 26., 9:43
    ÉRTÉKELÉS: 6

    És ha mindez megvalósul, ők is A zónára fizetnek majd adót ? Vagy az adófizetés csak a magyarokra vonatkozik ?

  • User
    Dátum: 2017. október 27., 1:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    total megbolondultak ezek?!…ciganyoknak epitenek lakasokat,ezeknek az eloskodo tetveknek?!!!….nem fizetnek semmiert,van egy csomo joguk,de kotelezetseg az semmi!!!ott forduljanak fel a putriban,vagy maradjanak odakint,magyarba…nemetbe,vagy akarhol ahova jarnak lopkodni meg gazemberkedni,sok semmirevalo tetves
    !!