Virágos övezetekért

Valahogy elakadhatott a szó nem sokkal ezelőtt, aztán maradt a jegyzék egy füzetecske sarkában a virágos Magyarország versenyről. Most emlékezvén a vetélkedésről, miegymásról, eszembe jut Petőfi verse, abból is a sor, hogy reng és üvölt a tenger, a népek tengere…

Egyszeribe odalett a kívánalmam, hogy ama virágos versenyt is becézgetném a virágok miatt versenyecskére. Reng és üvölt a népek tengere valóban világszerte, s azt csak halvány betűkkel írom, hogy abban a magyar nép országa és „országai” elsők között ugyan, de az áradatot meggátolni nehezen megyen.

Kisgyermekekhez közelíteni csak gyönyörködve, kis népekhez s abban a magyarokhoz szólni több országban – csak vigasztalólag. Virágos Európa s abban magyar honok, a virágversenyben Székelyföld is jelen, úgy ahogy. Zöld övezeteket gyarapítani, jó az már ma is, azonban a jogtalanság, a jogfosztottság alatt reng a föld, üvölt a népek tengere.

Kevés a meghalló. Most ez a hétvége mennyire lesz virágos kedvű? Együtt szavazhatunk az egyetlen Magyarországgal, együtt s darabonként a szétveretésben valamiért Európában, ami mindannyiunkat szolgálna az üvöltve beáramló tengernyi, késes idegenség ellenében. És beleordítanánk magunk is, kisebbségbe és tán örök kisebbségre ítélt vétlenek a hervatag Európába, miközben elvirágoznak szemünk előtt az orgonabokrokkal együtt az igazság hajtásai.

Az ilyen földrész ilyen terror alatt a börtönök csöndjét éli meg. És ebben illetékes Románia is, a maga létével. Szavaznunk kell, választanunk és felelősséget kérnünk önmagunk és mások sorsáért. Virágos bennvalókért emelni szót, a hazai bennlétért s otthonérzetért hullajtani magot a magunk és mások igazáért.

Talán lesz egy közös virágos vasárnapunk. Az idő tengeréből veszem gróf Gvadányi József szavait történelemkönyvéből (A világnak közönséges históriája, 1797). – Mennél jobban űzik az uralkodók a vigasságot, annál inkább senyvednek a jobbágyok. Mi maradnánk népeink igaza mellett, zöld és virágos övezetekben, hazánkban.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.