Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Viktor és Viktória

Sic transit gloria mundi – azaz így múlik el a világ dicsősége.

A magyar parlamentben valaha olyan emberek vitáztak, mint Deák, Kossuth, Széchényi, majd Apponyi Albert, Bethlen István, Teleki Pál és még sorolhatnám. Ma viszont, legalábbis ellenzéki oldalon, amikor az ember már azt hinné, hogy nincs lejjebb, még mindig éri meglepetés.

Megkezdődött a parlamenti ülésszak, s az ellenzéki frakcióvezetők kitettek magukért hazudozásban, rágalmazásban és gyalázkodásban.

Gyurcsány nem átallotta ezúttal sem letagadni a napot az égről, s azt állítani, hogy Orbán démonokkal küzd, miközben ezek a „démonok” – a globalizáció, a migráció, az LMBTQXYZ lobbi – Nyugaton lassan élhetetlenné teszik az életet.

Jakabról jó lenne szót sem ejteni, de ez sem megoldás, hiba lenne ugyanis nem rámutatni arra, hogy az a kocsmai stílus, amit megenged magának, az a magyar parlamentarizmus történetének szégyene. Legutóbbi felszólalásában odáig ment, hogy börtönnel fenyegette a miniszterelnököt, mi több, képzelgéseiben ő maga – mint új kormányfő – kattintaná rá „kézremegés nélkül” a bilincset Orbán Viktorra (sajátos jogfelfogás, persze mit ezeknek jog, akik kétharmados törvényeket akarnak feles többséggel hatályon kívül helyezni), s azzal is fenyegette a kormányfőt, hogy a börtönben könnyen lesz belőle Orbán Viktória. Az érintett kellő humorral kezelte ezt a szónoki ámokfutást, arra mutatott rá, hogy Jakabról mindenki tudja, hogy bohóckodni jár a parlamentbe, de alighanem ő az egyetlen bohóc a világon, aki testőrökkel jár.

Schiffer András ezügyben is fején találta a szöget: „Jakab nem a nép, hanem a csőcselék hangja. S jó volna, ha egyszer olyan kevesen tartoznának a csőcselékhez, hogy az nem kapna parlamenti hangszórót.”
Az ma már közhely, hogy az ellenzék vezetője Gyurcsány Ferenc. Az viszont nem feltétlenül, hogy az útszéli stílus kútforrása is kurvaországozó, elkúrtukozó egykori miniszterelnök.

Schiffer András ezt más másfél évvel ezelőtt jelezte. Szerinte az volna a legegyszerűbb […], ha valamennyi ellenzéki párt egyetlen O1G-pártban egyesülne, „de (…) be is léphetne az összes többi a DK-ba. Az elmúlt két évben ugyanis az összes ellenzéki formáció hozzádékásodott a DK-hoz.”

Igen, sajnos így állunk.

És ezek akarnak kormányozni jövőre.

A Fennvaló mentse meg Magyarországot ettől a csürhétől!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 7., 9:49
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az a tény, hogy a Vigadó művelődési közintézménynek oda kellett jutnia, hogy műsorra kellett tűznie az Elkúrtuk cseppet sem művészi filmet, megerősít abban, hogy nagyon elkúrtuk a jövőnket is, nemcsak a jelenünket, mert eközben a reális és helyi bajainkat feledjük, amíg bizonyos körök nyomorát szolgáljuk ki.