Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Valószínűségszámítás

Ma, hétfőn Cioloș úr, a szélsőjobbos múltú progresszív pártvezér várhatóan beterjeszti kormányprogramját és kabinetjelöltjeinek névsorát az országgyűlés elé, ám a nyilatkozatok alapján kormányalkotói igyekezetét saját szervezetén kívül sem az ellenzéki pártok, sem a korábbi koalíciós partnerei nem fogják támogatni. Vagyis a papírforma szerint bukás várható, azt követően az államfő pedig újabb tanácskozásra hívja majd a parlamenti pártok (és nemzeti kisebbségek) vezetőit, s ismét megbízza valamelyiküket a kormányalakítás feladatával.

Annak függvényében, hogy ki jelentkezik, és újfent kit bíz meg az elnök a feladattal, több lehetséges forgatókönyvet is el lehet képzelni. Kezdjük a valószerűtlenebbekkel.

  1. A) a nem magyar nemzeti kisebbségek jelöltjét kéri fel kormány- és a parlamenti többség kialakítására: megindító lenne, ám tekintettel, hogy a megbízottak nem rendelkeznek közös szervezeti háttérrel, így politikai súllyal és megfelelő káderanyaggal – de a felsőházban még képviselettel sem, a kormányzás maga is lehetetlen küldetésnek tűnik;
  2. B) az AUR-t bízza meg, mely szakértői kormánnyal próbálkozna összehozni a kormánytöbbséget: az esély a nullához közelít, hisz ezt rajtuk kívül, ugye, senki sem támogatja, ráadásul a párt szélsőséges pedigréje okán nehéz elképzelni, hogy a centrumpártokat bele tudnák rángatni egy hosszútávra szóló, közös politikai kalandba;
  3. C) az államfő önként lemondva a vágyott jobboldali kormánytöbbség kialakításától, pártja ősellenségét, a PSD-t bízza meg a kormányalakítással: nos, a PSD sem kíván ezzel a lehetőséggel élni, inkább kivárják az előrehozott, vagy a 2024-es választásokat;
  4. D) az RMDSZ-t kéri fel, amely a két liberális párt közti békítő-közvetítőként ismét összekovácsolja a jobboldali kormánykoalíciót: kérdés persze, hogy a két nagyobb koalíciós párt, plusz az államfő mennyire kaphatóak az ötletre, tekintettel arra, hogy így kicsúszna a kezük közül a kormányzati döntések feletti ellenőrzés, választásokkal megnyert politikai irányítás; így a következő, az E) opció a valószínűbb: az elnök saját pártját kéri fel, amely az USR újbóli kosara után közös kormányban nem, de hosszú távú parlamenti együttműködésben még megállapodhat a PSD-vel.

    Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük