Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tojás héj nélkül

Az anyaországi ellenzék a Mi Hazánk kivételével több ciklus óta alapból mindent kontráz, amit a kormány csinál, az sem számít, ha időközben saját korábbi álláspontjával kerül szembe, és az sem, ha a valóság meghatározó elemeit kell letagadnia ehhez szemrebbenés nélkül. Ez önmagában akár szórakoztató is lehetne, viszont vannak olyan kérdések, amikor a valóságtagadás, a téveszmék hirdetése mérgezi a társadalmi köztudatot, és súlyosan sérti a nemzeti érdekeket. Ilyen kérdés a brüsszeli
globalokrácia nemzet- és hagyományellenes voltának tagadása, az LMBTQXYZ-lobbi által képviselt abszurditások veszélyességének bagatellizálása és ilyen a migráció álproblémaként való prezentálása.
Utóbbi témában már akkora tapasztalati anyag halmozódott fel Nyugaton, hogy épeszű, önmagára valamit is adó politikus egyre nehezebben állhat azzal a választói elé, hogy a határon átcsörtető, papírjaikat eldobáló, kilétükről hazudó, betolakodó migránsok nem veszélyeztetik a befogadó országok normális életét. Mindebből persze nem következik az, hogy a balliberális ellenzék elismerné a kormány igazát, és kiállna annak migrációellenes politikája mellett.

A kormány persze ettől függetlenül teszi a dolgát. E kérdésben a legfrissebb fejlemény, hogy felállították az első határvadász ezredet, visszaállítva lényegében a határőrséget. Az ünnepélyes eskütétel alkalmával a miniszterelnök mondott rövid és tartalmas beszédet, melyben rámutatott, hogy a migráció civilizációs fenyegetést jelent, hogy ebben a kérdésben elég egyszer hibázni, hogy ahol az illegális migránsok megtelepedtek, ott már az élet sohasem lesz olyan, mint korábban volt. Egy ország határok nélkül olyan, mint egy tojás héj nélkül, hangzott a miniszterelnöktől már megszokott találó, plasztikus hasonlat.

Hadd idézzem azokat a sorokat, melyeket minden bizonnyal a frissen felállított ezred eszmei útravalójának szánt a miniszterelnök: „A jó katona valójában nem azok ellen harcol, akik szemben állnak vele, hanem azokért, akik mögötte vannak. Különösképpen igaz ez önökre, a határvadászokra. Önök mögött ott van az egész ország, a teljes magyar élet, minden magyar család, minden magyar gyermek, ott vannak a városaink és a falvaink is.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük