Medvemaffia
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Erdély talán legkisebb vagy legeldugottabb székely zsákfalujában, a marosszéki Vadadon kérdezte meg egy atyafi tőlem, hiszek-e még az autonómiában, s milyen esélyeket adok neki. Idevágó modellekről cikkező publicistaként, egykori SZNT-tagként, a Székelyek Nagy Menetelése résztvevőjeként – Kököstől egészen Bereckig töltöttük meg az országutat az SZNT felhívására, több tízezer ember egy déli órában, a kollektív akaratfelmutatás jegyében –, a mai „mulasztásos” érdekvédelem bírálójaként szembesültem ki tudja már hányadszor azzal a fásultsággal, mely e törekvés kapcsán a közhangulatot ma jellemzi. És valóban semmi sem vall arra, hogy a példaként annyiszor felmutatott, jól működő nyugat-európai kisebbségi autonómiákhoz valamivel is közelebb kerültünk volna a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben.
Sőt, mondanám. SŐT! Pedig a fásultságnál a reményvesztettséggel társulva rosszabb ómen nem is lehetne jövőbeli esélyeinket illetően.
Tudós dolgozatban mérte fel újabban Bakk Miklós a kérdéskört, összeszámolva, hogy 1990 óta 13 tervezet készült a különböző régiókra alkalmazva Erdélyben. Mint aki valamennyi sorsát végigizgultam – négy került belőlük végül a parlament elé –, konstatálom, hogy bár a viták csitultak, nem haltak el máig sem.
Bakk idézi a megállapítást, miszerint megvalósulási esélyük annál nagyobb lett volna, minél közelebb lettek volna igénylői a rendszerváltásokhoz, ez a vonat számunkra tehát elment – véli szkeptikusan.
Én változatlanul szeretném azt hinni, nem végleg. A rendszerváltás szeleit ugyan nem fogjuk tudni már befogni vitorláinkba, de támadhatnak más kedvező helyzetek – főleg, ha elő is készítjük azokat. Az igény ugyanis ott parázslik a sorsa irányítását saját kezébe venni óhajtó, eleven közösség lelkében, a példa is adott, és térségünknek ki kell evickélnie e féldespotikus állapotából, ha nem akar de facto gyarmattá süllyedni. Erdély, és nemcsak az, föderatív alapokon épült fel, és létezett szinte egy évezreden át – ennek átnyúló következményeit mégoly célzott száz év sem törölheti el.