Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok duma, kevés tett

Visszatekintve a közelmúltra és az RMDSZ huszonnyolc évére, nem éppen dicsőítettem vezetőit, mert félredobva a sokszínű ernyőszervezet jellegét, mindenáron pártosodni akartak. Egy pártban csak egyféleképpen gondolkodó egyének lehetnek, az erdélyi magyarok azonban csak egyetlen dologban gondolják ugyanazt: a szülőföldön akarnak megmaradni magyarnak, a többiekben más- és másfelé menetelnek. Egy ernyőszervezetben, a demokrácia szabályait alkalmazva eldönthetik, melyek a legjobb javaslatok, és mindezeket szavazás alá lehet bocsátani.
A valahai szövetségiek, a bársonyszékekből kiesők is nem egy alkalommal román pártokkal működtek együtt, sőt, bizonyos kormányokban miniszteri tisztségeket foglaltak el, s nem éppen a népnek kedvező államelnök tanácsosaiként díszelegtek. Most pedig bírálják az RMDSZ-t. Várom, hogy mikor csapódnak egy-egy román párthoz, hogy megint bizonyos pozíciókba kerüljenek, sőt, ha kell, még előkelőbb helyekre lépjenek. Mondjuk az EU-ban.
Sajnos, az RMDSZ pártosodott. Kialakult egy hierarchikus rendszer, ahol egyes vezetők nem csak a közérdeket nézték, hanem olykor a magukét is. De még szomorúbb, hogy az időközben létrejött erdélyi magyar pártok füstbe ment tervekké váltak, nem tudtak az erdélyieknek olyan programot ajánlani, és úgy szólani hozzájuk, hogy maguk mellé vonzzák őket.
Az RMDSZ egymaga meg nem tehetett semmit, csak valamely kormányzó román párt mellé csapódva. Ha végignézzük a kormányra került pártokat, mindegyikkel dolgoztak együtt. Amit eddig elértek, annak ez volt az ára. Ezért hangsúlyozom: bármely párt kerül hatalomra, azzal – megfelelő feltételek mellett – együtt kell működni.
Persze, nem lett autonómia, mert ettől úgy félnek a román politikai csoportosulások, mint az ördög a tömjéntől. Ugyanis annak idején ők is autonómiát követelve annektálhatták Erdélyt a nagyhatalmak segítségével. Most attól félnek, hogy ez fordítva is megtörténhet. És ők egyszínű, csak románokkal benépesített Romániát akarnak. A magyarok azonban magyarok akarnak maradni. S amíg a románságból a széthullástól való félsz elpárolog, esetleg a történelem másképpen forgatja kerekét, addig ellenállunk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük