Sok az őz, kevés a fa

Nem vagyok mai gyerek, de megfigyeltem, hogy idén télen sokkal több az őz a mezőkön, mint az előző években. Olyan mezővidéki települések mentén és között látni őzeket, ahol öt éve még nem is lehetett hallani róluk. Sokszor teljes csordában vonulnak át keresztül-kasul az úton. Amikor ilyen szakaszokon autózom, éjszakánként vagy rossz látási viszonyokkor, mindig elővigyázatosan vezetek, ott van bennem a félelem, nehogy elém szökjön és elgázoljam a jószágot.

Előfordulhat, hogy a könnyen hozzáférhető takarmány vonzotta ide őket, de az is meglehet, hogy mi magunk üldöztük el őket a természetes élőhelyükről. Igen, azzal az esztelen és eszes fakitermeléssel, aminek van jó és rossz oldala is. A jó oldala, maga a szükségszerűsége, amikor is az erdőgazdálkodás megköveteli az esetleges tarvágást, de a rossz oldala, legyen az legális vagy épp teljesen illegális: az erdőirtás.

Lényegtelen, hogy engedéllyel vagy engedély nélkül irtódnak-e az erdőink, mert az a helyzet, hogy ha ez a természeti kincsünk elfogy, az engedély nehezen fogja megállítani a szeleket, és nem fogja felszívni és megtartani a csapadékot sem, amit az erdő borította talaj megtesz. Aztán persze majd sírunk az árvizek miatt, panaszkodunk a garázda vadakra, háborgunk, ha medvék látogatnak a kertünkbe, amelyek annyira gyakoriak a településeinken, hogy mindjárt házi állatnak számítanak.

Szidhatjuk a nagy fakitermelőket is, hogy milyenek, és szidhatunk bárkit, még a környezetvédőket is, úgyse érünk el vele semmit. Nem siránkozni és szitkozódni kell, hanem szemlélet váltani. Egy biztos, ha ez a fejetlen, profitorientált magatartás megmarad, akkor kifogyunk az erdőből. Azt is tudom, hogy a statisztikai hivatal szerint most sincs kevesebb erdőnk, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, ám nekem itt helyben mégis úgy tűnik, egyre nagyobb mértékű a fakitermelés. Szeretném, ha valaki megnyugtatna, hogy nem így van.

Kozma Lajos, Kézdivásárhely