Sír a Föld!

Ezt a címet kölcsönvettem valakitől, aki megrázó módon fejezte ki a természetrombolás miatti háborgását. Ott lóg a Kónya Ádám Művelődési Ház kiállító termének falán a szókimondó és nyugtalanságot keltő festmény, amely egyike annak a 29 munkának, amelyeket tizenegy alkotó küldött, szállított be a Föld című tárlatra.

A Sepsiszentgyörgyi Amatőr Képzőművészek Szövetsége legutóbbi, a Kónya Ádám Művelődési Házban megnyílt közös kiállításának alkotói olyan témát járnak körül, amely jelenleg a világot átölelő legfontosabb gondjaink egyike, a Föld életképességének megőrzése. Mit is indíthat el bennünk a golyóbis nevének kiejtése, mivel telítődik ez a gondolat egy képzőművész lelkületében, mit tud ő az ecset, a szín, a vászon közbeiktatásával többet mondani nekünk arról, ami mindannyiunk közös tulajdona?

Meghökkenti a nézelődőt az a komoly melléállás és kitárulkozás, amellyel találkozunk majdnem minden festmény előtt megállva. A pusztuló világot vetítik elsősorban elénk ezek a munkák, és ha fel is tűnik – főleg a színekben – az életigenlés és az ezzel járó felelősség, szorongó érzéseinket nem oszlatja el semmi. Mintha az utolsó ítéletre érkezett volna a fekete varjú, tátogva követeli az utolsó csepp vizet is a kiszikkadt világ…

De azért kételyes felüdülést is hordoznak a bizakodást is árasztó vásznak, mintegy visszaidézve a valamikori (mai?) kikeletet, a zöld mezőt. A fölénk hajoló, megsértett ember sovány karjaira, csontvázára, betegségtől megnyúlt ujjaira, kiszáradt körmeire emlékeztető facsonk rettenettel tölt el. Tényleg ilyen lesz majd a környezetünk, ilyenek vagyunk mi, akik a gyógyítás helyett a pusztítást választjuk?

Úgy gondolom, úgy érzem, fel kell sorolnom itt azok nevét, akik kegyetlen szigorral figyelmeztetnek a közös, nagy feladatra: Cotoară Aranka, Gyimesi Nagy András, Kese Terézia, Márton Etele, Kádár Erzsébet, Stancu Margit, Fábián Gizella, Váncsa Sándor, Kovács Béla, Balog Klaudina, Zólya-Katona József. A kiállítás megtekinthető a Kónya Ádám Művelődési Házban.