Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sepsi OSK, mint jelkép

Mindenekelőtt gratulálok Diószegi Lászlónak, aki a Román Futball Gáláján az Év Klubelnökének kijáró díjat vehette át. Úgy éreztem, az a díj az enyém is és minden székelyé. Mert egy idealisztikus, csak-sport jelenség tetszik, nem tetszik lehetetlen. A szurkoló szavajárása – győztünk, veszítettünk, vagyis mi, mindnyájan – azonosulás a csapattal. Néha szélsőséges, túlzásokkal teletűzdelt megnyilvánulásokra szolgáltat ürügyet ez az azonosulás.

A magyar fociban legendás a Ferencváros–MTK-rivalitás. A Fradi a (még a császári időkben) az akkoriban hátrányos helyzetű szegény magyarok klubja volt, az MTK inkább a polgári, német-zsidó hátterű gazdagoké. Később volt úgy, hogy kölcsönösen kizárták egymást a bajnokságból, ha a mögöttük álló politikai erők hatalmukban megerősödtek. Skóciában egy Celtic – Rangers rangadó a katolikus, illetve protestáns közösség Nagy Britannia iránti szimpátiáját, illetve viszolygását ábrázolja a zöld gyepen.

Romániában sem volt különb a helyzet. Sokan emlékeznek, a ’60-as, ’70-es években negyven-ötvenezer ember is szorongott a bukaresti stadionok lelátóin. Amikor a labda egy dinamós játékoshoz került, elindult a rövid, ütemes füttyögés, mint ahogy a pulykát szokták ingerelni, ugyanis a Dinamo a milícia csapata volt, és a milicista román csúfneve a „curcan” (pulyka). Az igazi bukaresti pedig a Rapidnak szurkolt, a vasutasoknak, a két naggyal (Steaua és Dinamo), vagyis a rendőrség és a katonaság kivételezett, államilag pénzelt, bírók által protezsáltjaival szembenálló – a nép! – csapatának.

A mai román futballélet egyedülálló olyan szempontból, hogy a klubelnökök nagyobb médiasztárok, mint Messi, ugyanis ordítoznak, fenyegetőznek, egymást pocskondiázzák, időnként a hűvösre teszik őket milliós sikkasztásért, majd kiszabadulva folytatják az ingyencirkuszt. Diószegi László fehér hollóként ebben a díszes társaságban soha senkivel nem vitatkozik, csendben, tisztességesen építi a csapatot. Féltem, amikor feljutott a nagyok közé, hogy bokszzsák lesz a Sepsiből. Nem lett, sőt. És ami a legfontosabb: a fiúk játéka, az elnök személyes példája, a szurkolók lelkes sportszerűsége – mindeddig legalábbis – élően bizonyítja a mi kis erdélyi világunk másságát, erkölcsi magasabbrendűségét.

Zubreczky Antal

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 7., 10:29
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Az emberek normálisabb fele legyen az akármilyen nemzetiségű vagy vallású az látja a szépet, a jót,a klub fejlödését amit értékelnek is .És még ami jóbban tetszik hogy egyre több román ajkú közismert személy ezt nyilvános helyeken is megjegyzi ki meri mondani!Hajrá SEPSI,OSK!És nagy gratuláció Diószegi Lászlónak és csapatának!Csak így tovább sok sikert jövőben is!