Felhívás!

Rajtunk múlik

A Kínában elszabadult COVID–19 koronavírus vészes gyorsasággal terjedt, és csak idő kérdése volt, hogy Európában is felüsse a fejét – ami, sajnos, be is következett. Kezelhetetlen járvánnyá fajulása megakadályozása végett pedig földrészünk nyugati és keleti felének kormányai egymás után hozzák, és naponta szigorítják a társadalom egészét érintő megszorító határozatokat.

Korlátozták, majd lenullázták a tömegrendezvényeken részt vehetők számát. Felfüggesztették a tan-, és minimálisra csökkentették a közintézmények tevékenységét. Erőfeszítéseik azonban kevésnek bizonyultak, így Magyarországon veszélyhelyzetet rendeltek el, Romániában szükségállapotot vezettek be. Ez többek között a határok lezárását, kulturális és sportesemények törlését, kereskedelmi egységek szűkre szabott működését vonta maga után. Szükséges és érthető intézkedések, amelyeket a vírushelyzet alakulásának függvényében újabbak követhetnek.

Szükség van rájuk, mert egy beazonosítatlan eredetű, láthatatlan és alattomos ellenség támadt a világra. És érthetők, hiszen egyelőre csak az otthonaink védősáncaiba való visszavonulásunkkal tudjuk megakadályozni a rohamos terjedését. De az ismeretlentől való félelem könnyen tömeghisztériába csaphat át, és ebben rejlik a legnagyobb veszély. A kétségbe­esés szülte kapálózás és fejetlen cselekvés ugyanis óhatatlanul társadalmi összeomlásba torkolló felfordulást okoz.

Éppen ezért a hirtelen nyakunkba szakadt gondokat csak felelősségteljes magatartással lehet apránként megoldani. Ennek kialakításához azonban őszinte magunkba nézés, a tényekkel való fájó szembesülés és józan belátás szükségeltetik. Időnk most már bőven jut rá, hiszen a mindennapi hajsza szünetében alkalmunk nyílik rádöbbenni, hogy eddigi életmódunkkal és -vitelünkkel a vesztünkbe rohantunk. Belátni, hogy nem mindenható urai, hanem törékeny és könnyen sebezhető utasai vagyunk a Földnek.

Hogy milyen lefolyású és kimenetelű lesz a járvány, ma még senki sem tudja. Az viszont teljes bizonyossággal megjósolható, hogy lezár egy folyamatot, és emberi létünk új szakaszába lépünk. És ennek minősége csak rajtunk múlik.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.