Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Patkány

A magyarországi ellenzék pártjai a Fidesz harmadik kétharmados parlamenti többséget eredményező kiütéses győzelme óta mintha abban versenyeznének, hogy melyikük politikusai tudnak botrányosabb kijelentéseket tenni, útszélibben fogalmazni, jobban megtaposni az európai viselkedéskultúra írott és íratlan szabályait. Provokáció provokációt ér, sértegetnek, személyeskednek, gyalázkodnak, s mindeközben a másik oldalra mutogatnak, a kormánypártokat okolják mindenért. E gyűlöletorgia eddigi győztese Bangóné Borbély Ildikó, aki a 2004-es népszavazás határon túli magyarok ellen uszító gyurcsányista kampányának arca volt.

A minap egy interjúban a politikusnő arra a kérdésre, hogy mégis mi okozhatja azt, hogy a Fidesz népszerűsége nő, míg az MSZP-é csökken, egyrészt azt állította, hogy nőtt az MSZP népszerűsége (biztosan „belső” felmérésre alapozott, mert hivatalos közvélemény-kutatás nem igazolta állítását), másrészt saját „szókimondásával” dicsekedve azt adta meg a Fidesz népszerűség-növekedése okaként, hogy „sok a patkány Magyarországon”. Később képes volt letagadni, hogy lepatkányozta a Fidesz-szavazókat, miközben a felvételt milliók látták, és elérhető számtalan helyen világhálón.

Mi a reakciója a ziháló Fidesz-gyűlölettől fűtött ellenzéki oldalnak? Bayer Zsoltot hozzák fel ellenpéldaként, hogy bezzeg a konzervatív oldal is patkányozik. Nos, egyrészt Bayer Zsolt publicista, és nem választott politikus, másrészt nem emlékszem arra, hogy patkányozott volna, kedvenc jelzői, inkább a nyomorult, baromállat, kretén, hülye, még a g betűs szó is előfordul, de adekvát módon alkalmazva, nem tömegekre, hanem olyan politikusokra, akik erre messzemenően rászolgáltak.

Egy biztos, aki ma erre a semmiféle jövőképpel nem rendelkező, hataloméhség és gyűlölet által mozgatott, az országot a globalista étvágynak gondolkodás nélkül kiszolgáltató ellenzéki csürhére adja a voksát, azzal nagyon súlyos gondok vannak szellemi szinten. Mert itt nem értékrendek ütköznek, nem „másként” akarja a két tábor szolgálni a hazát.

Nem. Itt egyik oldalon állnak az „Egyesült Európai Államok” lázálmának képviselői, a nemzetekkel együtt az egész keresztény és fehér kultúrát megsemmisíteni akaró háttérhatalom mozgatottjai, másik oldalon pedig a magyar jövőben gondolkodó erők.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás