Felhívás!

Őrültek versenye?

Nőnap alkalmából magas sarkút húztam. Utolsó porcikám sem kívánta, de az utóbbi hetek rohanásai miatt olyan sokszor volt rajtam szakadt bakancs, úgy gondoltam, ezen a napon azért mégis nőiesre veszem a figurát. Kihúzott háttal sétáltam a noteszemet ölelgetve a központból kifelé. Igazán boldoggá tett, hogy kinézek valahogy, nem csak úgy-ahogy. Aztán egyszer csak, mintha leszakadt volna az ég, olyan hanggal robbant el mellettem egy agyontuningolt – gondolom, menőnek számító – autó. Ha nem ugrottam volna félre, a pocsolya tartalma mind rajtam landolt volna, attól meg igazán bepöccentem volna…

Valaki tudja, miféle autóverseny van mostanában Kézdivásárhelyen, de a környékén is, mindenhol? Lemaradtam valamiről? Vagy eltörölték a KRESZ minden szabályát? Ugyanis amíg Szentlélekről beérek Kézdi központjáig, addig ezerszer adok hálát az égnek, hogy még élek, miközben szorgosan mondogatom a rózsafüzért, és mentem meg saját és mások életét. De szigorúan kerülöm a Csernátoni utat, mert az aztán a legalja mindennek.

Ülök a kocsiban, szorítom a kormányt, lábamban izomláz a pedálok folyamatos nyomogatása miatt. Mindenki úgy fordul ki az utcákból, mintha egyedül lenne a világon. Jelzés, oldalra tekintgetés és – meggyőződésem – gondolkodás nélkül. Ha egy ilyent kiengedek, akkor jön is a dudaszó a hátam mögül, pedig – Isten a tanúm rá – csak nem akartam balesetet szenvedni. Aztán az átjáró fogalmát nem ismerő, szigorúan az út közepén vakaródzó gyalogosokról már ne is szóljak.

Ti, sietők, hová hajt a kegyetlen sorsotok? Az üzletekbe lisztért? Vagy egyenesen a halálba rohantok? Ti, akik szembe előztök hegyen-völgyön-hídon-átjárón-mindenhol, ti engem akartok kinyírni? Ha elvisz a korona vagy az influenza vagy a saját őrültségetek, már olyan mindegy lesz, hogy elsőként vagy másodikként értél haza délután munkából, higgyétek el nekem.

… Egy pillanat gondolkodás után továbbindultam. A sokak által szidott szemafor piros jelzése miatt hirtelen százról nullára kellett fékeznie kedvenc sofőrömnek. Utolértem. Lassan-nyugodtan mentem át előtte az átjárón, gúnyosan kacagtam arcába: látod, én magas sarkúban, óvatos léptekkel is hamarabb célba érek!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.