Olvasni magyarul

Túl vagyunk idén is két igen jelentős napon: az olvasásén és a magyar anyanyelvén. Egyik a másik után következett, de hogy fontosságban melyik múlja felül a másikat, nehéz eldönteni. Avagy mondjuk ki magyarán: ha nem olvasunk anyanyelvünkön, bizony satnyul a nyelv, gyengélkedik, elszürkül, mert az olvasás az, ami éberen tartja szókincsünket, segít világosan kifejtenünk gondolatainkat, eligazít az ágas-bogas kérdésekben.

Ha egy teremben ülnénk, bizony, megkérném a jelenlévőket, nyújtsa fel a kezét, akit nem bántott, nem mérgesített, nem dühített fel, amikor a tévében hallgattuk az EU bírósági döntését magyarul elnyögdécselő belga bíró kínlódását, és bizony az anyanyelvünkkel gúnyolódó cselekvésként kellett felfognunk, ahogyan eldadogta a magyarságot sértő döntést. Cseppet sem érezhettük, hogy előzőleg megpróbálta volna legalább segítséggel kibetűzni a lesújtó fogalmazványt, közprédává süllyesztve édes anyanyelvünket.

Remélem, szégyenükben süllyedtek el azok a magyarok, akik papírra vetették ezeket a mondatokat, nem számolva azzal, hogy e gesztusukkal saját maguk számára állították ki a lesújtó bizonyítványt. Nyilas Misi példáját idézem, aki a debreceni kollégiumba belépve először találkozott latin szavakkal, de az elébe tett szöveget folyékonyan elolvasta, holott semmit nem értett belőle. A belga, gondolom, tudta, mi van a szövegben, de elfeledkezett a nyelv iránti tiszteletről, vállalta, hogy a tévénézők írni, olvasni most tanuló valakinek higgyék.

Az egyik, gyengének tartott iskolában az irodalomtanár minden diákjával egy szépirodalmi könyvet vitetett az osztályba, minden óra elején pár percet olvastatott mindenkivel az általa hozott könyvből, olvasás után mindenki visszahelyezte az olvasmányt a polcra, megjelölve, hogy meddig ért el. S ez így ment egész évben. Azt mondta nekem egy fiú: tanár úr, én úgy megszerettem ezt a könyvet, hogy ezután is olvasni fogok. És nyilván, ezzel együtt megszerethette anyanyelvét is.

Hát igen, legalább mi tiszteljük anyanyelvünket, olvassunk is magyarul, mert ez által lelkileg is gyarapodunk. Én sajnálom azt a belga koros embert, nem tudom, figyelmeztette-e valaki, hogy azért illik tisztelni mások anyanyelvét.