Felhívás!

Farsangi köszöntő

Akár azt a címet is adhatnám, hogy Hajdanvolt farsangok. A vidámság, az álarcba öltözés régóta velejárója a téli mókázásnak, s hogy éppen a tél végére szokott ránk köszönteni, annak magyarázata könnyen megfejthető: ideje volt már lerázni a téli levertséget, a mozdulatlanságot, és éppen ezért divattá lett a más bőrébe bújás, a pajzán viháncolás, a kölcsönös tréfavarázsolás.

A településenkénti, tömegeket megmozgató felvonulások szerencsére újból megszokottá kezdenek válni, ám mintha kiveszőfélben lennének a szűk baráti körökben valamikor hiányozhatatlan családi hangulatot árasztó „fásángolások”, a kimondottan erre az időszakra eső, elsősorban állatfejeket gyártó „műhelyek”, a sötétséget kihasználó „ijesztgetések”. Amikor én Sepsiszentgyörgyre kerültem, egyből belecsöppentem egy olyan pedagógusi csapatba, amelynek tagjai álarcokat öltve kopogtattak be kollégák ajtaján, s vége-hossza nem volt a tréfálkozásnak. Én már évtizedek óta keresem az egyszer, ilyen alkalommal eltűnt fél zoknimat… Nos, egy ilyen, baráti körben elhangzott farsangköszöntőt írtam le, s most közlöm olvasóinkkal is:

Hallgasson most ide minden nő és férfi,/ Dugja be a fülét, s a száját tátsa ki,/ Mert ami most lészen, annak párja nincsen,/ Ott lehetnek kietek is a farsangtemetésen.//

Felvonul a sok nép szekérrel és lóval,/ A borivó férfiak borral, pálinkával./ Egész családok a teljes pereputtyal,/ Hogyha nem jut cipő, hát lépkednek bocskorral.//

Folyik a sok beszéd, egyre pajzánabbul,/ Kapatos legények csupa bátorságbul,/ Kilesik ők mindjárt a női személyeket,/ S kacagnak is jókat, biztatva ezeket,//       Ne  pironkodjanak a huncutságot látván, /Verjék ki a dobot a férfiak hátán./ Muzsikás is akad, ki elhúzza a nótát, S kesereghet bizony, ki nem bírja a tréfát.// Azt üzeni Farsang az ő szolgájától,/ Mulasson mindenki, igyék kulacsából,/ S ha ki is loccsan a bor nagy jókedvében,/ Ne búsuljon senki, fürödjön a lében,// Mert ha az idő is jól érzi majd magát,/ Megtermi majd ősszel a kiloccsant borát./ Farsang tovavágtat, vénülünk egy évet,/ Esztendő múltával köszöntjük kenteket.//

Emlékszem, egyik alkalommal, a már feledésbe merült Perspektíva Szakközépiskola jó néhány diákját (lehettek vagy huszonöten), maskarának öltöztettük. Nekiindultunk a világnak, jobban mondva a városnak, még jobban mondva iskoláknak, tanügyi összejöveteleknek, még a párthoz is eljutottunk. Nem kínáltak sehol sem borral, sem kaláccsal, de fogadtak ennél jóval fontosabbal: nevetéssel, jókedvvel, biztató szavakkal. Egy helyre nem engedtek be, de maradjon ez titok, utólag hallottuk, hogy ők is nagyon vártak, de hát a főnökség nem bírta a tréfát.

Maradjunk annyiban: az ilyen, tréfákra lehetőséget adó helyzeteket, alkalmakat érdemes kihasználni, sok mindenen átbillenthet, ha okosan sáfárkodunk vele.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.