Nem környezetvédelem, lélekrombolás

Nem szoktam levelezni a sajtóval, de most nem tudom szó nélkül hagyni azt az újságcikket, melynek stílusából, hangvételéből és mondanivalójából nem tűnik ki, hogy felhívás-e, figyelmeztetés-e vagy reklám. De, ha egyszerűen egy tény, ami egy újságcikkbe illik, akkor is felülírom annak érdemlegességét, hogy ennek itt lenne-e a helye, ebben a lapban, mely a háromszéki székelységnek első számú újsága, és melyet mi tíz éve minden nap megvásárolunk.

Nehéz nekem erről a témáról írnom, mert soha be nem gyógyítható sebeket tép fel. Elmondanám Bíró Erikának, hogy nem azért fogok kimenni a temetőbe, hogy annak a mécsesnek, amit nagyon gondosan megvásároltam, az elégetésével visszahozzam az egyetlen gyermekemet, akit két éve temettem el, vagy édesapámat vagy bármelyik rokonomat. És ezzel még így van nagyon sok velem egyformán hívő és gondolkodó, hagyományait és eltávozottjait tisztelő társam. Egyszerűen azért égetek egy gyertyát, mert jelt adok ezen a napon arról, hogy még jobban gondolok rájuk. Ez a kijelentés ebben a cikkben nem kiemeli, hanem aláássa a környezet védelmének fontosságát, mert lélekromboló hatása van. Arra is kellene gondolni, hogy egy színvonalas lapban a főoldalon nagybetűs címmel, mire hívjuk fel azoknak az olvasóknak a figyelmét, akinek már csak ennyi maradt: megemlékezni egy szál gyertyával.

Régebbi korok civilizációi is úgy tartották, hogy a láng elsimítja a háborgó gondolatokat, nyugalmat ad a léleknek, a fény melegséget, békét és reményt sugároz, a remény pedig megerősít. Vajon mindazt, ami ezt a hangulatot és állapotot megakadályozza, lehet környezetvédelemnek nevezi? Kérem, azt se ássuk alá ilyen módon… Kinek az érdeke?