Mégsem vagyok elég
Csajos gondolatok Bartok Barbara tollából.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Nem kellett volna rászabadítani az egész emberi fajra ezt az átkozott vírust. A bölcsőtől errefelé és mindannyian hallottuk, ismertük és megszoktuk az egyetemes intelmeket hordozó felkiáltást: Vigyázzatok egymásra! Anyától, apától jött az, és érvényes, nem rongyolódik egy életen át. Természetesen békeidőben. Ezt a mostani, a mi időnket szállta meg a koronás átok, hogy az a…
Azt, hogy itthon is lehetünk rabok, mi, magyarok igen jól tudjuk minden járvány nélkül. És az sem vigasztal egy percig sem, hogy mindenki ezt a maszatos csöndet éli, mely aztán elringat a nagy egyenlőségben. Ám hetekkel ezelőtt háborús hangulat lepte meg ezt a városrészt. Az útkereszteződést rohanták le hernyótalpas traktorok, döntötték be a követ, kavicsot, homokot, hogy aki nem tudta, az most megtanulhatta, milyen volt a tankos, rémálmos meg álmatlan nappal és éjszaka. Mérlegeltem a lehetetlennel, az örökkévalósággal egymagamba zárva Meddig bírom vajon? Kimarad néhány hét alatt végig a déli pihenő, alvás… Igen, légy úr önmagad fölött. Mit szólnak, s hogy bírják a kisgyermekes családok, na? … És nincs aki ellen, nincs ahogyan lázadni, mert mások ugyanebben élnek. Hogy ugyanígy, mint én? Na persze, tudom. Egy nagy gyümölcstea mellett Kommandó, a hegyi falu is megjárja az eszemet. Oda kellene kimenni… Este van, ki-ki nyugalomba… Nincs az a költő, író, aki…, szóval az eb megveszne, az embernek ki kell bírnia. És öt hónap alatt a bölcsőben is megszokhatták a tankcsatát, az üvöltő úthengerek csatáját. És a javunkra, érettünk. Hogy mennyi a fizetésük? Na, erre most gondoltam először, de mit számít az?
Egy műdalban hallottam: mindennek vége lesz egyszer, minden a végéhez ér. Az ablakaim előtt rakodtak minden nap az érkező meg távozó földrengető gépek. Te jó ég, micsoda dübörgetésre képesek a járdataposók! Mind piros munkaruhás emberek… és most elmennek talán? Én intek, ők is, leszólok az ablakból, át öt méterre: ez aztán a munka, nem a bélyeggyűjtés! És mosolyognak hárman is. Csend lesz végre nálunk. Bennem is. Na, akik még nem tudtuk, most megtanulhattuk, hogy kell a mindenható türelemmel csendet, békét teremteni.