Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ne hagyjuk!

Okirat-hamisítás, csúszópénzadás és hamisított okirattal való visszaélés gyanújával kezdeményezett büntetőeljárást a zilahi ügyészség Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ellen a zilahi Wesselényi-kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. A „hivatalból indított procedúra” során, a nyár végén mindkettőjüket ugyanabban az időpontban a nyomozóhatóság elé citálták. És azóta bebizonyosodott, hogy abszurd voltuk ellenére, ezeket a vádakat a hatóság komolyan veszi, hiszen az „ügy” kapcsán folytatódtak a tanúkihallgatások.

A történtek miatt újra nyomatékosítjuk, hogy a román állam a Trianon óta az erdélyi magyar nemzeti közösség felszámolásán munkálkodik. Társadalmi berendezkedés és az éppen kormányon lévők ideológiai beállítottságától függetlenül.

E cél elérésének lehetséges módozatai közül eddig minde­niket kipróbálták. A vagyonelkobzás okozta gazdasági ellehetetlenítés és jogfosztások által előidézett tömeges kivándorlástól, a fizikai megsemmisítésünkön keresztül, a beolvasztásig. Mikor melyiknek kedvezett a nemzetközi légkör, de voltak történelmi időszakok, amikor a felsoroltakat egyszerre gyakorolhatták.

A ránk nehezedő nyomás ellenére azonban több mint száz esztendő elteltével is megtizedelve, kisemmizve, megalázva, burkolt és nyílt támadásoknak kitéve ugyan, de mi még mindig vagyunk. Vagyunk, mert volt kellő hitünk, tartásunk és nemzeti öntudatunk ahhoz, hogy megmaradjunk. Éppen ezért az ellenségeink ismét az elkobzott javaink visszaszolgáltatásának leállításával, illetve, ha már ez megtörtént, az újraállamosításukkal akarnak ellehetetleníteni minket.

Amint a Székely Mikó Kollégium esetében is már bebizonyosodott, ez alól az egykor egyházi tulajdonban lévő iskoláink sem képeznek kivételt, hiszen a beolvadást elsősorban az anyanyelvi oktatás visszaszorításával lehet elősegíteni. Ráadásul ezekben a nagy múltú tanodákban nem csak magyar nyelven, hanem magyar szellemben folyik az oktatás, önazonosságukat megtartani akaró ifjak kerülnek ki padjaikból. Ezért akarják megfélemlíteni és ily módon tétlenségre kényszeríteni a régi tanintézményeink visszaigénylésében és újak alapításában élenjáró református püspökeinket. Ne hagyjuk!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 17., 15:04
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szomoru.Sajnos megàllìtani màr nem lehet!Ők nagyon sokan vannak mi hova tovàbb kevesebben.AzRMDSz-es urak akik àllitolag minket kèpviselnek ès szèditenek inkàbb harcòlnak a posxtokèrt a kormànyban,mintsem ellenzèkkènt harcolnànak megmaradàsunkèrt! Sajnos ez van.