Felhívás!

Naplójegyzetek

Ötvenöt éve, 1967. június 5. és 10. között zajlott a hatnapos háború. Tizenhárom muszlim állam az aprócska Izrael ellen. Több mint félmillió katona ötször kevesebb izraeli ellen, jó háromszor több tank és repülő. Az ötödik napon a világ vezetői és a pápa könyörögtek Izraelnek, ne pusztítsa el teljesen a bekerített ellenséget.

Az elbizakodottság rossz tanácsadó, a gyűlölet még rosszabb. Mi lehetett Putyin fejében, amikor lerohanta az Oroszországhoz viszonyítva törpe Ukrajnát? Talán arra számított, hogy felszabadítóként üdvözlik (mint anno a nácikat a második világháborúban, de ez más téma.) És ha győz, füstölgő romokon fog feszíteni? Ó, emberi őrület…

1977-es film a tévében. A nagy hős Vitéz Mihály jön „egyesíteni” Erdélyt. Román rettenthetetlen hősök, gazember, barbár, primitív magyarok. A szereposztásban román színészek mellett: Lohinszky Lóránd, Csorba András, Bács Ferenc, Bencze Ferenc, Gyarmati István, Fábián Ferenc, Cseh Szabolcs, Vadász Zoltán, Tóth Tamás. Netán a tarkójukhoz szorítottak egy pisztolyt, azért nem mertek nemet mondani egy ilyen aljas mocsokra? Dehogy.

Szikár, bajuszos, barázdás arcú férfi száll fel az autóbuszra. Látszik rajta, ivott, mert nehezen tartja az egyensúlyát. Nincs alkoholista alakja, de tudom, van, aki egy-két pohárka után, főleg, ha fáradt, kikészül. A kezében táska, világos, hogy munkából jön. Valahogy talál egy fogantyút. Mellette, előtte a székeken tinédzserek, fülhallgatóval, üres arckifejezéssel mobiloznak. Ha az idős néniknek nem adták át helyüket, csak nem fogják a szédelgő férfinek! Aki megállóról megállóra felém közelít (én is csimpaszkodva állok), és amikor elém ér, félig nekem, félig magának mondja: reggel ötkor keltem, azóta munkában, mind állva. És holnap újra. Megértően (ugyan dehogy, de hogyan mondjam) bólintok. – Nyugdíjas? – kérdezi. – Igen. – Én is, de még dolgozom.

Aztán leszáll. A fiatalok is. Le nem veszik szemüket a mobilról, amint az átjárón átkelnek.

Álcázott hipertónia. Amikor a vérnyomás alacsonyabb az orvosnál – olvasom a neten. Vagyis ha a vérnyomásom 200, a doki 205? Attól még lehet jó orvos. Erről jut eszembe egy megboldogult fiatalkorombeli cím a Vörös Zászlóból: „A gazda szeme hizlalja a jószágot, de miből ad tejet?” Azóta sem tudtam meg.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.