Felhívás!

Megéri?

Megéri nekem, hogy elmenjek szavazni? Sok helyütt ugyanaz a polgármester indul, egyes helyeken még ellenfele sincs. Az én szavazatom úgysem változtat semmit, úgysincs veszélyben a magyar képviselet, akkor meg minek kockáztassam, hogy megfertőződöm? – rágódnak többen is.

Hát, ahogy vesszük. Azt tagadni természetesen nem lehet, hogy ha kimentünk a házból, amit azért a legtöbb ember naponta megtesz, nő a koronavírus-fertőzés veszélye. Mindenkinek el kell döntenie, hogy bevállalja-e, bár a szavazóhelyiség, ahol legtöbb öt szavazó tartózkodhat egyszerre, és ahol nincs, amit csináljunk öt percnél hosszabb ideig, biztonságosabbnak tűnik, mint egy bevásárlóközpont.

Az, hogy a mi szavazatunk nem számít, az biztosan nem igaz. A szavazat, az igenis számít. Egyrészt legitimitást ad még ott is, ahol egyetlen jelölt indul, aki – elvben – egy szavazattal is megnyeri a választást. De annak oka lehet, hogy nincs ellenjelöltje, vélhetően a közösség elégedett az elöljáró munkájával; akkor mutassuk már ki ezt a támogatást, érezze, hogy ott áll a település mögötte, hivatkozhasson, ha kell, erre.

Másrészt, főleg ahol verseny van: aki nem ment el szavazni, az nem létezik. Az kizárta magát a döntés jogából. Az jó szívvel még csak nem is szidhatja azt, akit azok, akik elmentek voksolni, megválasztottak, hiszen ő nem tett semmit azért, hogy ne ez az eredmény szülessen. Nem utolsó szempont az sem, hogyha nincs is verseny egy községben, a megyei listára leadott szavazat igenis számít, hisz a legtöbb település nem boldogul el a saját költségvetéséből, és egyáltalán nem mindegy, hogy „odafent” ki, milyen támogatás mellett, milyen szempontok szerint „osztja”a pénzt.

Tehát menjünk el szavazni. Ne azért, hogy az esetleg regnáló polgármester mit szól, hogy nem mentünk el. Még csak ne is azért, hogy a politikai ellenfél esetleg megorrol ránk, ha kiderült, nem voltunk ott. Hanem azért, mert ez így van rendjén, és 1989-ben több százan vesztették életüket azért, hogy nekünk jogunk legyen szabadon választani. Éljünk vele!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.