Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Maradjatok meg az én szeretetemben!”

Szörcsén idén is megszervezték az ökumenikus imahetet, természetesen a járványügyi intézkedések betartva.

A szörcseiek, felekezettől függetlenül, nagy számban jöttek el a késő délutáni alkalmakra, melyeken minden nap más gyülekezetből hívott lelkész hirdette az az napra kijelölt igevers alapján Isten szavát. Vasárnap este Szőcs Endre, a frissen megválasztott barátosi lelkipásztor, hétfőn Incze Hunor lelkész Orbaitelekről, kedden Raff Róbert berecki missziós lelkész, szerdán Lőrincz Ágoston Mártonfalváról, csütörtökön Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkész, pénteken Könczei Katinka bitai lelkész, szombaton Bacsó István székelytamásfalvi lelkész, majd vasárnap Hajlák Attila István imecsfalvi katolikus plébános szolgálta Istent.

Hiányzott már az ilyen ünnepi együttlét, hiszen sokan nem jöhetnek el más alkalmakkor a templomba, mert gyalog nem tudják megtenni az odáig vezető utat, de ezúttal a gyülekezet vezetősége erre is megoldást talált, és autóval szállították el az időseket Isten házába.

A gyerekek ünnepi műsorral készültek minden estére, versekkel, énekekkel tették még felejthetetlenebbé az együttléteket. Minden este közös énekléssel zárult, a jelenlevők egy új éneket tanultak meg a már ismertek mellett.

Az utolsó estén a szörcsei férfikórus is fellépett. A nőszövetség jóvoltából finom teával, süteménnyel zártuk ezt a lélekerősítő, közösségépítő hetet.

Biró Erika, Szörcse

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás