Magyarnak lenni jó!

Elképesztő, mi mindennek neveznek minket szinte minden este a televízióban, kitalálva, hogy mindenféle belső-ázsiai, kelet-kaukázusi és Isten tudja milyen eredettel rendelkezünk, és onnan vonultunk be ide, a Kárpát-medencébe!

Jöttünk, és elfoglaltuk az itteni „békés, kultúra- és államalkotó, a kereszténységet megteremtő népek” területét. Beszélnek, hogy járjon a szájuk! Naponta újraírják, változtatják a történelmüket, kitalálnak új s még újabb meséket. Emlékszem, amikor megszabadultunk a zsarnoktól, őszinte öröm vett erőt rajtam. Boldog voltam. Reméltem, most már jobb lesz… Ma már tudom, rosszabb lett. Beteg ez a rendszer. Recseg-ropog minden összeillesztésében.

Nekünk, székely-magyaroknak volt egy időszakunk, amikor árvának éreztem, éreztük magunkat. A december 5-i népszavazás után úgy érezhettük, a nemzet elárult, kidobott. Úgy éreztük, árvák vagyunk, kétségbeesetten kerestük az anyát. Az anyát, akihez tartozhatunk, aki elismeri, dicséri, dorgálja, neveli, gondozza, dédelgeti, öleli: szereti fiait. Ránk találtak. Rájöttem, hogy magyarnak lenni jó!

Bízva tudtam, rossz napok után derűs, szép idők jönnek! Bántottak, bántanak sokszor minket, de minél többször hallok bántó szavakat, annál nagyobbra nő bennem a magyarságtudat. Ezért kérlek, gondolkozz, légy higgadt, légy okos! Most muszáj összefogni! Jövőben büntetheted a háromfelé szakadt politikai képviseletünket, de ne most!

Pár nap, és választások lesznek. Nem lehet vitás, élni fogok állampolgári jogommal! Arra buzdítok minden székelyt, éljen a jogaival! Magyarnak lenni jó, még akkor is, ha ilyen „sűrű felhők lepik be az egész tájat”, mert meggyőződésem: vihar után jön a szép napsütés!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.