Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Maga ellen dolgozik a vonattársaság

Nem értem a Regio Călători cégpolitikáját, mert megint kivettek egy fontos járatot. Régebb, jobban mondva a december 9-ei menetrendfrissítés előtt, még járt a délelőtti vonat, ami Bereckből indult, és 11.45-kor ment tovább Kézdivásárhelyről. Ezen a járaton sem voltak sem többen, sem kevesebben, mint a délutáni járatokon, mégis kivették.

Aki ezentúl Kézdivásárhelyről Szentgyörgyre vagy esetleg Szentkatolnára, Imecsafalvára, Zabolára, Kovásznára akar utazni vonattal, az mehet reggel 6 órakor, illetve 13 órakor. Ennek mi értelme volt? Egyáltalán miért kellett kivenni a 11.45-ös járatot, és átrakni 13 órára? Figyelembe kellett volna venniük a buszok menetrendjét, ugyanis legtöbben a Regio-járattal Kovásznáig mentek, most viszont a kevés utasból még kevesebb marad, mert 13 órakor indulnak a buszjáratok is, például a Csavargó járata Kézdivásárhelyről, ami igaz, hogy kétszer annyiba kerül, mint a vonatozás, de hamarabb odaér.
Elhiszem, hogy a cégnek sem könnyű, mert egyre kevesebb az utas, de az a vonat ugyaannyit fogyaszt 11.45-kor is, mint 13 órakor, tehát kérdem még egyszer, mi értelme volt ennek a döntésnek?

Elég szánalmas, hogy Kovászna megyében nincs egy megbízható, menetrenddel működő buszjárat a megye települései között, és lassan már vonatjárat sem marad. Beszélhetünk reggeltől estig, de aki Kovásznára megy, az mit csináljon? Menjen le reggel 6 órakor vonattal, és délig nézelődjön a „turistaparadicsomban”? De hát komolyan: nincs egy ekkora cégnél egy olyan szakember, aki a menetrendtervezéskor az eszét is tudja használni?

G. Zoltán, Kézdivásárhely

A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások