Foghíjas emlékezés

Amikor a nácik elfoglalták Dániát, a dán király állítólag kijelentette, ő is sárga csillagot fog hordani, amennyiben a zsidó alattvalókat erre kötelezik. Legenda vagy nem, Dániából, a hatóságok határozott kiállása eredményeként csak néhány száz szerencsétlent deportáltak a megszállók, 52 veszítette életét. Eközben a dánok élelmiszercsomagokkal segítették az elhurcoltakat.

A román király, akit szupermenként magasztalnak, meg sem mukkant, amikor több száz­ezer zsidót elhurcoltak a román (nem a német!) hatóságok a nem hivatalos, de annál hatékonyabb haláltáborokba, amikor Odesszában néhány nap alatt egyes források szerint 22 ezer embert gyilkoltak le. Aztán, három héttel azt követően, hogy a németektől magas rangú kitüntetést kapott, átállt Ivánékhoz. Miután visszatért az országba, az erkölcsi tartás megtestesítője lett, legalábbis a hiperfinom nyugatimádó entellektüelek szemében.

Régi mese. Talán a szervezetünk öntisztító reflexe okozza az emlékek letisztulását, ösztönösen leseperjük magunkról a megterhelő szennynyomokat. A Biblia is, amely Salamont a bölcsesség és a hatékony államvezetés példaképeként mutatja be, csak amikor megjelenik a színen a pökhendi, bajkereső fia, Roboám, említi meg, hogy azért Salamon idejében a nép bizony megérezte a súlyos adóterheket… Amint a hasonlóan adómániás, erre-arra háborúzó Mátyás is úgy lett a nép szemében az igazság bajnoka, hogy az ostoba utódok elkótyavetyélték az országot.

A fanarióta, csubukelvű vezetőktől megcsömörlött románság Vlad Țepeșből fabrikált rendtevő hőst, félretévén a tényeket, melyek szerint csupán pszichopata zsarnok volt. De ne mutassunk ujjal másokra, Rózsa Sándor mivel érdemelte ki az emlékét körbevevő dicsfényt? A rablásaival, a forradalom alatt elkövetett értelmetlen mészárlásaival?
Így emelik a közvélemény-kutatások Ceaușescut és Sztálint a népszerűségi lista élére. Mint a viccben: a százéves Pista bácsit kérdik, mikor volt a legjobb: ma, Antal idejében vagy Kádár idejében? – Sztálin idejében – válaszol keményen. Jaj, ne beszéljen csacsiságokat! – De igen, Sztálin idejében. – Hát vajon miért? – Mert akkoriban odavoltak értem a nők!
Disznóól szagú a történelem, de annak szemlélete is…

Zubreczky Antal