Országmentők

A gyulafehérvári nyilatkozat feladta a leckét a hazai politikumnak. Ritkán tapasztalható hevesség járta és járja át azóta is némely tévéadó felette buzgó műsorvezetőit és meghívottjait. Különösen az egyik fiatal műsorvezető nő (Realitatea) el-elcsukló hangja valósággal kétségbe ejtett: szinte-szinte habzó szájjal ismételgette, ő bizony nem engedi meg a Székelyföld önállósulását, mert hát ugye az Alkotmány első cikkelye ezt kereken megtiltja, s így megtiltaná azt is minden bizonnyal, hogy román levegőt szívjunk.

Sokszor elhangzott: egyik-másik vitatkozó úgy vitatkozik, hogy azt sem tudja, miről van szó. Nevetséges volt, amikor egyikük először megérdeklődte, hol is van a vitatott kérdéseket szülő országrész, s aztán belevetette magát a mélyvízbe. Időnként el-elhangzik javunkra is néhány biztató szó, de ezt igen hamar elnyomják a felhevült szónokok. Ha néhanapján egy-egy magyart is meg merészelnek szólítani, a túlbuzgók túl hangos álmélkodása mellett nehezen érvényesül.

Ám azért szólni kell! Mint ahogy szólt a minap a hargitai képviselő, aki nem engedte magába fojtani a szót, s a leghevesebbek is kénytelenek voltak visszakozni. Nyilván, nem megérteni, csupán tűzszünetet tartani. Tehát így is lehet!

Ezért aztán felette furcsálltam az Erdélyi Magyar Televízió egyik vitaműsorába „beültetett” valamikori RMDSZ-es nagyfiú határozott kijelentéseit a gyulafehérvári nyilatkozat egyik pontjának törvénybe iktatásáról szóló javaslat kapcsán, amely szerinte teljesen felesleges, csak a tüzet szítja, egyébként kivitelezhetetlen az, amit abban annak idején megfogalmaztak. Nem szabad optimistáknak lennünk, ez volt szavainak végkövetkeztetése.

És lám, azóta megjelent a nyugati városok szövetsége, és meg fognak jelenni mások is, hogy érvényre juttassák azokat az elveket, amelyeket tulajdonképpen a magyar képviselet már előterjesztett. A „hősködésből” lám, a bizonytalankodás talaján máshol is fellépnek a gyulafehérvári ígéretek betartását követelők.