Kisebbségi idő

Újabb felháborodást váltott ki az RMDSZ bejelentése, miszerint biztosítja a parlamenti támogatást a szociáldemokraták vezette pártkoalíció legújabb miniszterelnökének és kabinetjének is. A szövetségi elnök, bár elismeri, hogy a kormányprogram olyan-amilyen, de véleménye szerint legalább nem változott, vagyis nem látja okát annak, hogy felülbírálja, újratárgyalja az együttműködés feltételeit politikai partnereivel. Vagy hogy netán felrúgja azt. És valóban, ha az RMDSZ csapatjátékát a Dragnea fémjelezte politikai irányvonallal csak az egyezségek, szerződések jelentette formális keretek között nézzük, akkor teljesen elfogadhatónak tűnik Kelemen Hunor gondolatmenete. Miszerint mivelhogy csak személycsere történt, de a nagy kép nem változott, elvileg maradhat minden a régiben.
Szóval, ahogy a helyzet sem, úgy a maradás mellett hangoztatott érvek sem módosultak. A helyzet rossz, de lehetne még rosszabb is, mondják, és ennek illusztrálására elég meglobogtatni a centenárium mumusát. Igazából nincs itt semmi látnivaló, a legújabb kormányválság sem érintette, veszélyeztette az erdélyi magyarság léthelyzetét, igaz, nem is javított rajta, hiszen ugyanabban a csapdahelyzetben vagyunk – túl kicsik, túl kevesen –, de hát ezek az adott feltételek, amelyeken nem lehet változtatni.
Persze, van finom paradoxon meg irónia is abban, ahogy a szövetség vezetői a viharos román belpolitikai helyzetet konstans, változatlan állapotként észlelik. De ezt a magas ingerküszöböt inkább a kisebbségpolitika sajátosságának számlájára írhatjuk, mintsem a rossz valóságérzékre. Az igazi gond ezzel az egész helyzetértékeléssel az, hogy ugyanakkor azt is sugallja, más területeken sincs szükség semmilyen korrekcióra a szövetségi politizálás frontvonalán.
Márpedig a magyar kisebbségpolitika stagnál. És érződik valami csendes beletörődés, belenyugvás a politikai elit részéről, aki úgy gondolja, így neki nem maradt más tennivalója, mint a szokásos lötyögés, pecázgatás a pálya szélén a vajmi halvány reménymorzsa után, ami tán egyszer majd lesuttyan a kormánytöbbséggel való alkudozások során. Amiben, ha jól értem, még mindig hisznek. Micsoda idők!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 1., 18:12
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Köcsög RMDSZ. Szavazzatok továbbra is rájuk. Székelyföld majd 30 éves szédületes fejlődése bizonyítja, hogy mennyire megéri a hatalom popoját nyalogatni. Nektek RMDSZ politikusoknak bizonyára megérte, nekünk nem.