Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki mit nyert meg?

A koalíció elvesztette a legitimitását, a kormány mondjon le, adja át a helyét a választáson győzteseknek – zengi hangosan az ellenzék és az alkotmányos szerepére fütyülő államfő. Ez jól hangzik, csak nem igaz.
A hétvégi választások ugyanis még akkor is az Európai Parlamentről szóltak, hogyha a kampány alatt erre nehezen lehetett rájönni, ugyanis a pártok kortes szövegeiben ez jószerint szóba sem került, csak egymás pocskondiázása folyt napestig. Ilyenformán való igaz, hogy a kormánypártok támogatása 60 százalékról felére csökkent, de ez nem változtatta meg az erőviszonyokat a román parlamentben, amely a kormány mögött áll.

Persze azok is változni fognak, hiszen a gerinctelen és politikai ideológiát még elméletben sem ismerő politikai osztály tagjai csendben elkezdenek majd a nyertes felé szivárogni, és lesz olyan, aki (fittyet hányva a szavazók akaratára) két évvel ezelőtt átült a szocialistákhoz, és most vissza fog menni a liberálisokhoz. Ezzel együtt – tetszik vagy nem tetszik – a parlamentben többsége van a mostani koalíciónak. Ezt – demokratikus módon – leváltani jövő esztendő végén lehet, bár még a bizalmatlansági indítvány kezdeményezésének lehetősége is adott.

Az ellenzék tehát megnyert egy csatát, de a háború nagy része még hátravan. Addig még lesz egy elnökválasztás, és egy rendkívül fontos helyhatósági választás. Az sem feltétlen irány­adó, hogy összeadjuk az ellenzék és a kormánypárt szavazatait, mert jóllehet a koalíció is ezer sebből vérzik, de ellenzéki összefogásról szó sincs, eddig azon kívül, hogy együtt köpködték a hatalmat (no meg a kisebbségeket), a világon semmit nem mutattak fel, és ha a húsosfazék közelebb kerül, igencsak kiéleződik majd közöttük a viszony.

Az RMDSZ megúszta. Hajszálon, de megúszta. A bölcs nép helyzetben tartotta, de azért komoly figyelmeztetést is kapott, hiszen láthatta: ha megmozdul a románság, nagyon rezeg ám a léc. Bár fontosak a táblák, zászlók és jelképek, a nép munkahelyeket, beruházókat és tisztességes fizetéseket akar. Ezzel lehetne igazán kampányolni, mert a románokkal való örökös riogatásnak előbb-utóbb lejár az ideje…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük