Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki kivel tartozik össze?

A román külügyminisztérium legújabb nyilatkozatában alaptalannak tekinti és elutasítja a magyar országgyűlés kezdeményezésének indoklását, mellyel a nemzeti összetartozás évének nyilvánította a 2020-as esztendőt, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóját, Románia szemszögéből ugyanis „nem léteznek máig megoldatlan politikai, gazdasági, jogi és lélektani gondok, amelyeket a békeszerződés okozott volna”.

Sajnálatos módon meg kell állapítanunk, hogy a kategorikusnak szánt elhatárolódás nem akármilyen olyan bajról és betegségről nem vesz tudomást, mely máig pusztít a román politikum belső berkeiben. Mert minek nevezzük azt, hogy Romániában a mai napig nem tanultak meg a többségi pártok a soviniszta indulatokra apellálás nélkül kormányozni? Minek nevezzük azt, hogy a kisebbségi jogvédelembe a parlamentben és azon kívül is belefojtják a szót? Igaz, azon kívül uszítással felhergelt emberek erőszaktételével, míg azon belül beérik a hamis logika és elvakultság érveinek unos-untalan való ismételgetésével, s ha az nem elég, a hivatalos süketség eszközéhez nyúlnak.

A geopolitikai helyzetre utalás és az állítólagos európai trendek félreértelmezése szintén komoly politikai és ideológiai gondokra vet fényt, hiszen nem a gondok szőnyeg alá söprése a kontinentális közeledés fő célja, hanem a tisztázás utáni rendezésre hangolás, így például Európa egyik legnagyobb kisebbsége, a nemzetétől elszakított magyar közösség önigazgatási törekvéseinek, a többséget hátrányosan jogállamban nem érintő, fokozatos megvalósítása.

Romániában komoly belső bajokra valló módon értelmezik az egyéni és közösségi emancipáció fogalmát, s ez bizony egyre súlyosbodó „politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák”-hoz vezet– miként a külügyminisztérium nagyon helyesen felsorolja.

Az összetartozás és hovatartozás fogalmainak sajátságos zavara a legelemibb jogok szabadságának érvényesülésébe vág, és erre ideje lenne ráébrednie e jobb politikai többségre érdemes országnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük