Hol volt a könnyek árja?

Az évszázadok maguktól, s magukról nem emlékeznek. Azt is az embernek, a népek közösségeinek kell elvégezniük. És még mennyi mindent. Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot – ezt is Petőfi Sándor kiáltotta a századok sövényébe. És lám, elhallatszik a mai napig is a tiszta ég alatt. Nincs olyan prefektúra, kormányhadtest, mely megszabhatná, mire emlékezzenek a népek. Nagybátyám, kinek keresztnevét is viselem, másfél órát emlékezhetett az Úzvölgyében 1944-ben, míg sebesülten menekült, aztán sikerült elérnie a maga végzetét. Özvegye még sokáig élt, emlékezett a sír mellett, szakadatlan dologidőben.

A hadak kelnek és oszolnak. A történelmi emlékezés szent dolog. A hazugságot nem állja. Az is igaz, hogy minden közösség a maga javára emlékezik. A hazug embert is utol lehet érni, akár a sánta kutyát. A magyar igazmondások tárházából hadd emeljem ide a másikat, noha az már súlyosabb. Aki hazudik, az lop is, aki lop, az öl is.

Nem sarkigazságok ezek, nem is paragrafusok, inkább sok évszázad szűrt figyelmeztetői. Most kérdezhetem azt is fennhangon (suttyomban nem is érdemes), ugyan biza, hogy a bánatba nem jutott eszébe a románságnak száz évig, 1917-től mostanig a román hősi halottak egyik temetője? Más szóval: ha voltak román halottak ott eltemetve, mi gátolta (?!) meg a románságot százkét évig, hogy a saját halottaik sírjára egy szál virágot vigyenek? Hogy létezik, hogy a román nép ennyire „határtalanul” titokban gyászolja saját katonáit, miközben suttyomban megácsolja a maga történelmét? Hogyan?

Miféle kül- és belbiztonsági folyama a hazudozásnak, mely rögvest ráloccsan a székelyföldi magyar s másmilyen, de nem román sírok meggyalázására? Tegyük fel a hazudozásban elsők kedvéért, hogy tényleg estek el románok is ottt, ám akkor megszólal a tisztesség keresztény csengője: száz év alatt soha senki nem öntözte, kapálta a sírjukat?! Soha egy szál virágot oda?

Ezt nem hiszi el a székely, mert ilyen nincs a keresztény világban. A halott katona özvegye veszi a szerszámot, dolgozik, siratja az övét, aki volt. De üres sírokat hazudni garmadával százkét esztendő után?

Hová folyt el román szemekből a könnyek árja Székelyföldön, hová?

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások