Sutban a demokrácia
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
Az évszázadok maguktól, s magukról nem emlékeznek. Azt is az embernek, a népek közösségeinek kell elvégezniük. És még mennyi mindent. Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot – ezt is Petőfi Sándor kiáltotta a századok sövényébe. És lám, elhallatszik a mai napig is a tiszta ég alatt. Nincs olyan prefektúra, kormányhadtest, mely megszabhatná, mire emlékezzenek a népek. Nagybátyám, kinek keresztnevét is viselem, másfél órát emlékezhetett az Úzvölgyében 1944-ben, míg sebesülten menekült, aztán sikerült elérnie a maga végzetét. Özvegye még sokáig élt, emlékezett a sír mellett, szakadatlan dologidőben.
A hadak kelnek és oszolnak. A történelmi emlékezés szent dolog. A hazugságot nem állja. Az is igaz, hogy minden közösség a maga javára emlékezik. A hazug embert is utol lehet érni, akár a sánta kutyát. A magyar igazmondások tárházából hadd emeljem ide a másikat, noha az már súlyosabb. Aki hazudik, az lop is, aki lop, az öl is.
Nem sarkigazságok ezek, nem is paragrafusok, inkább sok évszázad szűrt figyelmeztetői. Most kérdezhetem azt is fennhangon (suttyomban nem is érdemes), ugyan biza, hogy a bánatba nem jutott eszébe a románságnak száz évig, 1917-től mostanig a román hősi halottak egyik temetője? Más szóval: ha voltak román halottak ott eltemetve, mi gátolta (?!) meg a románságot százkét évig, hogy a saját halottaik sírjára egy szál virágot vigyenek? Hogy létezik, hogy a román nép ennyire „határtalanul” titokban gyászolja saját katonáit, miközben suttyomban megácsolja a maga történelmét? Hogyan?
Miféle kül- és belbiztonsági folyama a hazudozásnak, mely rögvest ráloccsan a székelyföldi magyar s másmilyen, de nem román sírok meggyalázására? Tegyük fel a hazudozásban elsők kedvéért, hogy tényleg estek el románok is ottt, ám akkor megszólal a tisztesség keresztény csengője: száz év alatt soha senki nem öntözte, kapálta a sírjukat?! Soha egy szál virágot oda?
Ezt nem hiszi el a székely, mert ilyen nincs a keresztény világban. A halott katona özvegye veszi a szerszámot, dolgozik, siratja az övét, aki volt. De üres sírokat hazudni garmadával százkét esztendő után?
Hová folyt el román szemekből a könnyek árja Székelyföldön, hová?
Esment jól irtál Zoltán. Igazakot irtál. Megint feltetted az “I2-re a pontot. Jó, hogy vagy Te Nekünk Zoltán.