Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felnőni a feladathoz

Bár az anyaországi ellenzék a 2015-ben kezdődött migránsválság óta minden józan ember számára nyilvánvaló módon helyezkedett szembe ismételten a magyar és az európai érdekekkel, lehetett bennünk egy olyan halvány reménykedés, hogy ha a katasztrófa itt van a küszöbön, ha valóban emberéletek kerülnek veszélybe, ha olyan helyzet alakul ki, amikor össze kell fogni minden magyar embernek, akkor valamiféle önmérsékletet tanúsít a ballib erőknek legalább egy része.

Hirdetés
Hirdetés

A koronavírus okozta válsághelyzet megmutatta, erről szó sincs, az ellenzék tovább uszít a kormány ellen, hergel, rágalmaz, hangulatot kelt, amivel aláássa a közbizalmat, és nehezíti a védekezést.

Olvashattunk olyat is a közösségi fórumokon, hogy nem kizárt, hogy a kormány szántszándékkal törekszik a nyugdíjasok ritkítására. Ezt Lamperth Mónika szocialista exminiszter mint lehetőséget említette, Vágó István, a Gyurcsány-párt politikusa tényként. Homonnay Gergely, a Gyurcsány-vezette DK aktivistája odáig ment, hogy kinyilvánította: amennyiben megfertőződik, igyekszik majd fideszesek körében terjeszteni a kórt.

A logika sosem volt erőssége ennek a tábornak, most a talán legabszurdabb és leglogikátlanabb vád, ami éri a miniszterelnököt a katonaság segítségének igénybe vétele kapcsán az, hogy puccsot készít elő. Puccsot? Ki ellen? Önmaga ellen?

Mindezt most azzal tetézték, hogy nem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, arra hivatkozva, hogy nincs a javaslatban időbeli korlát. Miközben nyilván tudják, hogy a válsághelyzet elmúlása a jogszabályba beépített időbeli korlát, s ha beépítenének a törvényjavaslatba egy 60 vagy 90 napos határidőt, azt kockáztatnák, hogy az ország exlex állapotba kerül, hiszen addig megbetegedhet a képviselők jelentős része, és megeshet, hogy nem lehet összehívni az országgyűlést. Egyébiránt azt is egyszerűen letagadják egyes ellenzéki képviselők, hogy az országgyűlés nem mond le arról a jogáról, hogy bármikor megszűntnek nyilvánítsa a veszélyhelyzetet, a különleges jogkört minden további nélkül visszaveheti a kormánytól.

Orbán Viktor azt kérte mindenkitől a törvényjavaslat vitájában, hogy nőjenek fel a feladathoz. A Mi Hazánk képviselőit leszámítva, az ellenzék erre minden jel szerint organikusan képtelen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások