Elment Rápolti István

„Döbbenetem, fájdalmam, mérgem, lázadozásom… Ami a legszemélyesebb, az a legáltalánosabb” – írja Rogers. Elment, itt hagyott, drága jó barátom, Rápolti István. Igazságtalan az élet. István egy csodálatos székely embervolt – igaz, hogy a politikusok nem szerették, mert igazságot kimondó, állhatatossága, rendületlensége, hite nem tetszett nekik. Ezért állították félre a falujában a felelőssége ellátásától. Felszámolták a harminc éven át a megyeszékhelyen működő Kónya Ádám Művelődési Ház Fenyőcske nevű ifjúsági székely tánccsoportját is.

Több generációnak fiataljaival szerettette meg a székely táncot, nótát. Magam is szólistaként közel tíz évig jártam velük a megyét, országot, de még külföldre is elvittük Háromszék igaz hagyományait.

Elmentél, István. Táncoktató voltál, de valaha a Vadrózsa népi együttes táncosaként rúgtad a port. Az akkori elvtársak felülvigyázták a hagyományaink hű érvényesülését, ám a mai három-négy megyei kultúrbizottság fizetett alkalmazottai nem ismerik, nem tudják, mi a hagyomány, és mi a hagyományos székely tánc. Ma már a Kolozsvárról idetelepített táncházi táncot tanítják.

A Kónya Ádám Művelődési Ház együttesének felszámolásával sajnos nem maradt szakember, aki értene a hagyományos székely tánchoz.

Ha azt gondoljuk, hogy az életnek nincs célja, nincs terve, hogy a világegyetem véletlen jelenségek sorozata, a cselekvésre és a visszahatásra semmilyen törvény nem vonatkozik ? Csak egy teljesen értelmetlen, nagy káoszt hozott létre a már meglévő vegyületek véletlenszerű egybekapcsolódása? Nem biztos, de tudom, hogy te nagyon hiányzol, István! Nem felejtem el, mert sokszor elmondtad: te a tánc oktatására, átadására vagy jó. Fájdalmas, de ő lett az utolsó mohikán, aki profi módon egész nemzedékeket tanított meg a székely tánc tudományára.

Isten veled, István!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy